Szerbia
Vizsgálat az iskolai kiránduláson történt haláleset ügyében
Betűméret:             

Tegnap Vrnjačka Banján szerencsétlenül járt egy tizenöt éves fehértemplomi fiú, aki osztálytársaival iskolai kiránduláson tartózkodott. A fiú eddig kiderítetlen körülmények között belezuhant a liftaknába egy épülőfélben lévő szálloda második emeletéről, és szörnyethalt.

A rendőrség most a tragédia körülményeit igyekszik kideríteni.

A péntek óta Vrnjačka Banján tartózkodó diákok hajnalban értek haza Fehértemplomra, a gyerekeket kísérő három tanár pedig nem nyilatkozott a médiának.

„A vizsgálat fogja kideríteni, hogyan került a fiú erre a helyre, hogy szerencsétlenség történt-e, esetleg valaki lelökte” – nyilatkozott szűkszavúan a kraljevói felső bíróság vizsgálóbírója, aki elmondta, a fiú a liftakna mélyén összegyűlt mintegy 60 cm-es vízbe zuhant, fejjel lefelé.

A helybeliek a tragédia után elmondták, a szóban forgó épület Vrnjačka Banja központjában évek óta áll ilyen állapotban, nincs körbekerítve, noha többször figyelmezették már az illetékeseket. (B92)

Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt. Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]
A montenegrói Gusinje közelében, a Prokletije-hegységben túrázás közben életét vesztette egy szerb állampolgár – közölte ma a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG). A CDM hírportál beszámolója szerint a nő szakadékba zuhanását tegnap körülbelül 13 órakor jelentették. Korábban a Montenegrói Hegyimentő...
2026. JÚNIUS 7.
[ 16:25 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó