Szerbia
Az új hatalom 3000 embert váltott le
Betűméret:             

A szerb elnök és a kormány nyolc hónap alatt 1096 közigazgatási tisztségviselőt bocsátott el, derül ki a Gyakorlati Politikai Központ (CPP) elemzéséből.

A CPP civil szervezet rámutatott arra, hogy Újvidék önkormányzati hatalma 977, Niš vezetősége pedig 698 embert bocsátott el – tudósít a Danas.
Az elemzésben csak a Hivatalos Közlönyben és hivatalos lapokban közzétett elbocsátásokat és felfüggesztéseket vették számba.

A kinevezési és felmentési lista szerint a jelenlegi szerb kormány eddigi munkája során novemberben és márciusban bocsátotta el a legtöbb tisztviselőt, mindkét hónapban több mint 200-at, de december és február folyamán is mintegy 200 főt függesztett fel. A legkevesebb felmondás tavaly októberben történt, amikor 50 ember hivatali idejét szakították meg.

Dragan Popović, a CPP igazgatója szerint a szóban forgó adatok bizonyítják, hogy „folyamatosan bocsátják el azokat, akik nem a helyi és a köztársasági hatalmi pártok tagjai”.
Mint kiderült, a közigazgatás minden területén tömeges elbocsátások figyelhetőek meg, azaz közvállalatok igazgatói, követek, igazgató- és felügyelőbizottsági tagok, illetve egészségházak, iskolák, szociális központok, múzeumok, galériák, színházak és más létesítmények vezetői is felfüggesztések áldozatául estek, a niši női biztos ház és az újvidéki gobelinkészítő üzem irányítóival együtt.

„A hatályos előírások szerint a kormány nem köteles megindokolni a kinevezett tisztségviselők leváltását. Ugyanakkor az indoklás hiánya, valamint a folyamatos felmondások és új emberek kinevezése az értékelés hiányára mutat rá és arra, hogy a döntéshozatal pártalapon történik. Ez a gyakorlat a pártállamiságot szilárdítja, és gyengíti a szerbiai jogszabályok érvényesülését” – jegyezte meg Popović, aki szerint így azt az üzenetet közvetítik a kinevezett tisztségviselőknek, hogy a munkájukat nem ellenőrzik, így bármit megtehetnek, ha a hatalmon levő párthoz tartoznak.

Az igazgató hangsúlyozta, a kormány nem reagált a szakértők felszólalásaira, s a hatalmi pártok nyilvánosan is védik a pártbeli hovatartozást mint a közigazgatás legfőbb elvét. Leszögezte, több száz párttagot neveztek ki, akik közül sokan nem rendelkeznek megfelelő képesítéssel.

Ugyanakkor a Transparency Serbia (TS) szervezet március elején közzétette, az addig kinevezett 162 köztisztviselő közül 148 pályázat nélkül került posztjára, ez pedig törvényellenes. Megalakulása óta mindössze 12 pályázatot írt ki a kormány a miniszterek és a helyetteseik utáni legmagasabb rangú tisztségviselői posztokra.

A szerb kormány a két évvel ezelőttig érvényes törvénycikkely alapján nevezett ki magas rangú köztisztviselőket, de újonnan alakult hivatalok élére is pályázat nélkül nevezett ki igazgatókat – állítja a TS. (Danas)

Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]
A montenegrói Gusinje közelében, a Prokletije-hegységben túrázás közben életét vesztette egy szerb állampolgár – közölte ma a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG). A CDM hírportál beszámolója szerint a nő szakadékba zuhanását tegnap körülbelül 13 órakor jelentették. Korábban a Montenegrói Hegyimentő...
2026. JÚNIUS 7.
[ 16:25 ]
Az illegális vagyonosodás és a korrupció elleni küzdelem egyik kulcsfontosságú eszközeként beharangozott, a vagyon eredetének vizsgálatáról szóló törvény öt évvel a hatálybalépése után szerény eredményeket mutat fel. Az N1 beszámolója szerint a jogszabály alkalmazásáról továbbra is kevés információ áll...
2026. JÚNIUS 6.
[ 22:37 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó