Szerbia
Dačić: Nem nagyon örülök az újabb találkozóknak
Betűméret:             

Hamarosan sor kerül Belgrád és Pristina újabb találkozójára az EU közvetítésével – véli Ivica Dačić szerb kormányfő, aki szerint az esetleges népszavazás nem odázhatja el a brüsszeli megállapodás alkalmazását.
„Ha határidőket kell betartani az EU-s csatlakozási tárgyalások kezdeti időpontjának meghatározása érdekében, nem tudunk hónapokat szánni a népszavazás előkészítésére, és addig halasztgatni a brüsszeli megállapodás végrehajtását” – mondta Dačić újságíróknak nyilatkozva, s bejelentette, holnap ismét tárgyalnak az észak-koszovói szerbekkel.

Szavai szerint ha a népszavazás kiírása mellett döntenek, annak kérdése nem lehet csapdaszerű, illetve szuggesztív, ami egyenesen rámutat a válaszra.

„Ha jól emlékszem, korábban feltettük a kérdést, hogy jöjjenek-e idegenek a területeinkre. Mi „nem”-mel válaszoltunk, de néhány hónappal később mégis megérkeztek, és maradtak is” – emlékeztetett Dačić a NATO-val való konfliktust kiváltó népszavazásra.

Magyarázata szerint értelmetlen lenne megkérdezni, hogy a polgárok szeretnék-e, ha Koszovó Szerbia része maradna, illetve semmiképp sem megengedhető, hogy hónapokig tartó előkészület előzze meg a népszavazást.

„Sem nekünk, sem pedig az észak-koszovói szerbeknek nem kell úgy viszonyulni a referendumhoz, hogy az megakadályozza egyes dolgok véghezvitelét, amelyeket egyébként meg kell tenni. Nem fedezetnek használnánk a népszavazást, és nem akarjuk vele akadályozni a megállapodás alkalmazását sem. Egységet szeretnénk elérni vele” – magyarázta Dačić, aki holnap Aleksandar Vučić első miniszterelnök-helyettessel együtt fogadja majd az észak-koszovói szerbek delegációját.

„Semmi akadálya a népszavazásnak, ha az segít létrehozni az egységet. Ha azonban erre nem kerül sor a népszavazás után sem, akkor felmerül a kérdés, érdemes-e megtartani” – fejtette ki Dačić.

A miniszterelnök elmondta, lehetséges, hogy május folyamán folytatódik Belgrád és Pristina párbeszéde az EU közvetítésével.

„Számításaim szerint májusban újabb találkozóra kerül sor. Ennek én nem igazán örülök, de a kapcsolattartás során Catherine Ashton (az EU külügyi főképviselője) bejelentette, hogy valószínűleg lesz újabb tanácskozás” – mondta Dačić, majd hozzátette, még számos témáról kell tárgyalni, amilyen az ingatlanok, a lakóhelyüket elhagyni kényszerülők visszatelepítése, a kulturális javak és az egyház védelme, az amnesztia, az energetika, valamint a telekommunikáció ügye. (Tanjug)

Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt. Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]
A montenegrói Gusinje közelében, a Prokletije-hegységben túrázás közben életét vesztette egy szerb állampolgár – közölte ma a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG). A CDM hírportál beszámolója szerint a nő szakadékba zuhanását tegnap körülbelül 13 órakor jelentették. Korábban a Montenegrói Hegyimentő...
2026. JÚNIUS 7.
[ 16:25 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó