Szerbia
Zsúfoltság várható az utakon és a határátkelőknél
Betűméret:             

A Szerbiai Motorosszövetség (AMSS) jelentése szerint jelenleg nagyjából 30 percet kellett várakozni a határátkelőhelyeken, a legnagyobb tömeg azonban holnapra várható.

„A határőrség információi szerint a személyautóknak nagyjából 30 percet kell várakozniuk, a délelőtt folyamán azonban növekedhet a várakozási idő” – írja az AMSS. A közelgő ünnepek miatt intenzívebb forgalom várható az utakon, különösen a nagyobb városok kijáratainál, a díjfizető kapuknál és a határátkelőhelyeknél.

A Putevi Srbije közvállalat úthasználatidíj-megfizettető osztálya arról tájékoztat, hogy a díjfizettető kapuknál növelni fogják a munka intenzitását, s minden folyosó működni fog a nap 24 órájában.

A Motorosszövetség emlékeztet, hogy az AMSS-tagság jelentős megtakarításokat, valamint biztonságot nyújthat, bárhol adódik probléma az út során – Szerbiában, de Európa kontinentális részén is. A nemzetközi jogosítványokat szintén az AMSS hivatalaiban szerezhetik be az érdekelt gépjárművezetők. Emlékeztetnek, hogy Montenegró kivételével minden országban kötelező a felhatalmazás, ha más gépjárművét vezeti valaki.

A zöld kártya, ami a külföldi biztosítást helyettesíti, Macedóniában, Boszniában, Oroszországban, Fehéroroszországban, Ukrajnában, Moldáviában, Albániában, Törökországban, Izraelben, Iránban, Marokkóban és Tunéziában kötelező dokumentum, Svájcban és az EU tagállamaiban nem.

A közlekedési rendőrség adatai szerint tegnap 106 szerencsétlenség történt az ország utain, ezekben 57 személy megsérült, egy ember pedig életét vesztette. (Tanjug)

Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt. Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]
A montenegrói Gusinje közelében, a Prokletije-hegységben túrázás közben életét vesztette egy szerb állampolgár – közölte ma a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG). A CDM hírportál beszámolója szerint a nő szakadékba zuhanását tegnap körülbelül 13 órakor jelentették. Korábban a Montenegrói Hegyimentő...
2026. JÚNIUS 7.
[ 16:25 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó