A Szerbiai Önálló Szakszervezetek Szövetségének (SSSS) elnöke, Ljubisav Orbović értékelése szerint Szerbiában elviselhetetlen a helyzet, s ezért arra szólított fel minden szakszervezetet, hogy szövetkezzenek, és együtt fejezzék ki elégedetlenségüket.
“Csak két hónappal ezelőtt 30 ezer munkahely szűnt meg, a bérek az egész régióban roppant alacsonyak, de nem látszik az alagút vége sem, kilátásban sincs újabb munkahelyek nyitása, és ez fokozottabb aktivitást követel a szakszervezetektől. Remélem, a többi szakszervezet is készen áll arra, hogy egyesüljünk, és a munkaadók szervezetei előtt együttesen fejezzük ki elégedetlenségünket”, mondta Orbović.
Az SSSS a munka nemzetközi ünnepe alkalmából mára tiltakozó felvonulást jelentett be Belgrádban.
Orbović szavai szerint a tiltakozás célja, hogy rámutassanak az “elviselhetetlen állapotokra”. (RTS)



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




