Szerbia
A következő két hónap során drágul meg az áram
Betűméret:             

Az elkövetkező egy-két hónapban várhatóan megdrágul az elektromos energia – jelentette be Zorana Mihajlović energiaügyi miniszter.
Nem határozta meg az áremelkedés mértékét, de elmondta, hogy a magasabb árat az energetikai ügynökség határozza meg a Szerbiai Villanygazdaság, illetve az azon belül működő közellátási vállalat javaslata nyomán.

„Az elszámolható költségek nyomán határozzák meg az áram árát is. Azt hiszem, a következő időszakban ez az ár növekedni fog, ami az EPS elszámolható költségeitől és a szabályozó ügynökség döntésétől függ” – magyarázta Mihajlović.

Emlékeztetett, az áramár növekedésének feltétele a szociális kártyák elkészítése volt, azok azonban elkészültek, és április óta használatban vannak. A miniszter bejelentése szerint az idei év végén vagy a következő év elején új tarifarendszer várható. Ugyanakkor az energiahatékonysági alapnak is meg kell kezdenie a működését.

Mint mondta, a tarifarendszernek igazságosabbnak kell lennie – ösztönöznie kell azokat, akik nem használják fűtésre a villanyáramot, illetve destimulálnia azokat, akik így fűtenek. Ahhoz, hogy ez a gyakorlatban is működjön, szükség van az alapra, amely az energiahatékonysági projektumokat pénzeli majd.

Bejelentette, hogy két-három héten belül a kormány elé kerül az EPS konszolidációs terve, amit a pénzügyminisztérium és a vállalat vezetősége együtt dolgozott ki, s hogy hat hónappal ezelőtt elfogadták az EPS teljes átszervezésének alapjait, ennek egyik eleme a közellátó létrehozása is.
„Átütemezik a banki adósságokat, lehetővé tettük a kamatok leírását és a gazdaság, valamint a polgárok adósságának átütemezését is. Most kezdődik majd az úgynevezett szervezeti átalakítás, hogy a vállalat hatékonyabban működjön” – mondta Mihajlović.

A versenyképtelen EPS nélkül nincsenek beruházások, mert megnyílik a piac, más játékosok jönnek. Az EPS-nek ezek egyikévé kell válnia, hogy fennmaradhasson, dolgozhasson és befektethessen – fejtette ki Zorana Mihajlović.

A miniszter elmondta, az előző kormányokban senki sem foglalkozott jelentősebben a közvállalatok munkájával, azzal, hogy nincs valós ellenőrzés ezekben a rendszerekben, ezért végső ideje, hogy ez a gyakorlat megváltozzon. (Tanjug)

Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt. Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]
A montenegrói Gusinje közelében, a Prokletije-hegységben túrázás közben életét vesztette egy szerb állampolgár – közölte ma a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG). A CDM hírportál beszámolója szerint a nő szakadékba zuhanását tegnap körülbelül 13 órakor jelentették. Korábban a Montenegrói Hegyimentő...
2026. JÚNIUS 7.
[ 16:25 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó