Szerbia
Személyvonatok ütköztek Belgrádban, huszonketten megsérültek
Betűméret:             

Két személyvonat ütközött össze ma 13 óra 30 perc körül a belgrádi Tošin bunar alagútban. A legfrissebb információk szerint 22 sérültet szabadítottak ki a mentőj, köztük egy gyermeket. A sebesülteket hat mentőegység látta el a helyszínen. A mentősök a B92-nek azt nyilatkozták, senki sincs életveszélyben. Főleg fej- és végtagsérülésekkel szállították az utasokat kórházba.

A Belgrád és Újvidék közt közlekedő személyvonat belerohant az alagútban levő Belgrád–Šid útvonalon közlekedő szerelvénybe. A balesetet a Šid felé haladó vonaton keletkezett hiba okozta.

A mentők a helyszínen vannak, megkezdődött a sérültek ellátása, jelenti a rendőrség. Elmondásuk szerint minden sérült ugyanabban a vagonban utazott.

A mentősök hat csapata az alagút két végén látja el a sérülteket, akiket a szén-monoxid megnövekedett koncentrációja, valamint a rossz látási viszonyok miatt azonnal kivezetnek az alagútból, magyarázta a Betának nyilatkozva Nada Macura, a mentőszolgálat szóvivője.

A mentők 13:36-kor kapták az esettel kapcsolatos bejelentést, velük együtt a rendőrség és a tűzoltóság illetékes egységei is a helyszínre vonultak. (B92, Beta, RTS)

Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt. Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]
A montenegrói Gusinje közelében, a Prokletije-hegységben túrázás közben életét vesztette egy szerb állampolgár – közölte ma a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG). A CDM hírportál beszámolója szerint a nő szakadékba zuhanását tegnap körülbelül 13 órakor jelentették. Korábban a Montenegrói Hegyimentő...
2026. JÚNIUS 7.
[ 16:25 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó