Szerbia
A szerb adóhatóság ellenőrzéseket és szankciókat jelentett be
Betűméret:             

Ivan Simič, az adóhatóság igazgatója bejelentette, hogy június 30-a után keresztellenőrzések várhatóak a jövedelem- és vagyonadó tekintetében. Figyelmeztetett, hogy az adócsalás nem marad majd büntetlenül.

Az állam még két hónappal meghosszabbította a 35 millió dinárnál értékesebb ingatlanok bejelentésének határidejét, mondta el Simič, mert január óta mindössze 900 ember jelentette be ingatlanját, becslések szerint azonban több mint 2000 szerbiai polgár rendelkezik az adott összegnél értékesebb ingatlannal.

„A válaszreakció nem olyan, amilyenre számítottunk, emiatt meghosszabbítottuk a határidőt június 30-áig. A határidő letelte után ellenőrizni fogjuk a bejelentéseket, de ugyanakkor azokat is, akik még nem jelentették be vagyonukat” – jelentette ki Simič, majd elmagyarázta, az ellenőrzést a korábbi adatbázisok alapján lehet végrehajtani, mint amilyenek a gépkocsi-regisztrációs, lakóingatlan-tulajdonjogi vagy bankátutalási kimutatások.

A keresztellenőrzések június 30-án kezdődnek, s akik nem tettek eleget a törvényben foglalt kötelezettségeiknek, szankciókkal számolhatnak – mondta Simič az RTS-nek.

Bejelentette, hogy a parlamenti eljárásban lévő törvénymódosítás a jelentős értékű ingatlanok be nem jelentéséért súlyosabb szankciókat irányoz elő, például az adófizető tulajdonában levő vagyon teljes értéke három százalékának az elkobzását. (Blic)

Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt. Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]
A montenegrói Gusinje közelében, a Prokletije-hegységben túrázás közben életét vesztette egy szerb állampolgár – közölte ma a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG). A CDM hírportál beszámolója szerint a nő szakadékba zuhanását tegnap körülbelül 13 órakor jelentették. Korábban a Montenegrói Hegyimentő...
2026. JÚNIUS 7.
[ 16:25 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó