Néhány száz ember gyűlt össze már ma kora reggel a belgrádi Virágház előtt, Josip Broz Tito halálának 33. évfordulójára emlékezve.
Elsőként Jovanka Broz, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság örökös elnökének özvegye koszorúzott.
A látogatók közül sokan egész éjszaka utaztak, hiszen az egykori Jugoszlávia minden területéről érkeztek. A B92 riporterének érdeklődésére szinte valamennyien jugoszlávoknak vallották magukat.
A látogatók száma arra utal, Tito kultusza nem csökken, hiszen olyanok is megemlékeztek ma halálának évfordulójáról a sírjánál, akik bőven az egykori jugoszláv elnök halála után születtek.
A nap folyamán várhatóan több ezer ember érkezik majd Tito sírjához, a “jugoszlávok” következő találkozója pedig május 25-ére, Broz születésnapjára várható.
Ma van tehát 33 éve annak, hogy a ljubljanai Klinikai Központban elhunyt Josip Broz Tito, a JSZSZK örökös elnöke, a jugoszláv kommunisták vezetője, az a személyiség, aki kétségkívül meghatározta a balkáni térség egy történelmi időszakát.
Halála után négy nappal Belgrádban, az elnök temetésén mintegy 700 ezer ember gyűlt össze, köztük 128 ország 209 állami illetve pártküldöttsége. A huszadik században egy államfő temetésén sem jelentek meg ennyien.
Tito koporsója előtt 31 államfő, 22 kormányfő, négy király, hat herceg és 11 polgármester rótta le kegyeletét. Az akkoriban még a hidegháború révén megosztott világ mindkét blokkjából érkeztek államfők a temetésre.
Tito vezette a második világháborúban a népfelszabadító háborút, s onnantól egészen a haláláig a Jugoszláv Kommunista Párt élén állt.
Uralkodásának évtizedeit halála után egész más szemmel ítélték meg, különösen azokat a lépéseit bírálták, amelyekkel bizonyos belpolitikai problémákat - de gazdaságiakat is - oldott meg, mégis az egykori Jugoszlávia polgárai szemében továbbra is ezeket az évtizedeket a jó, biztonságos és rendezett élet szimbólumaként emlegetik.
Tito halálával indultak el az egykori Jugoszláviában azok a bomlasztó folyamatok, amelyek háborúba torkolltak és a JSZSZK széthullásához vezettek.
A belgrádi Virágházba, ahol Tito nyugszik, minden évben – halála évfordulóján – ezrek érkeznek az egykori Jugoszlávia minden tájáról. 1980 óta, az azóta a Jugoszláv Történelmi Múzeum keretében működő Virágházta több mint 17 millióan látogatták meg. (B92, Beta)



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




