Belgrád és Pristina tárgyalócsoportja ismét találkozik Brüsszelben, s megpróbálnak megállapodni a kapcsolatok normalizálásáról szóló megállapodás végrehajtásáról.
„Számításaink szerint holnap délelőtt folytatódik a tárgyalócsoportok párbeszéde” – nyilatkozta Maja Kocijančič, Catherine Ashtonnak, az EU külügyi főképviselőjének szóvivője.
Belgrád tárgyalócsoportját a legutóbbi alkalomhoz hasonlóan Marko Đurić, a szerb elnök tanácsadója, Pristináét Hajredin Kuci koszovói kormányfő-helyettes vezeti majd, az Európai Bizottságot pedig Fernando Gentilini bővítési igazgató képviseli majd a jelenlegi tárgyalási forduló során.
A végrehajtással megbízottak párbeszédének első fordulóját két héttel ezelőtt tartották, akkor azonban nem tudtak megegyezni az április 19-én Brüsszelben Ivica Dačić szerb kormányfő és Hashim Thaci koszovói miniszterelnök által parafált megállapodás végrehajtási tervéről.
Aleksandar Vučić szerb miniszterelnök-helyettes kijelentette, a pristinai fél akkor olyan megoldásokat próbált érvényesíteni, amelyek nem részei a megállapodásnak, Belgrád pedig szigorúan ellenőrzi majd, hogy csak az kerüljön végrehajtásra, ami a parafált dokumentumban szerepel. (Tanjug)



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




