Szerbia
Szerdán is folytatódnak a brüsszeli megállapodás végrajtásáról szóló tárgyalások
Betűméret:             

Belgrád és Pristina tárgyalócsoportjainak keddi brüsszeli találkozója során ismét kísérletet tettek arra, hogy megállapodjanak az Ivica Dačić szerb és Hashim Thaci koszovói kormányfő által április 19 parafált, a kapcsolatok normalizálásáról szóló megállapodás végrahajtásával kapcsolatban.

Szerbia és Koszovó illetékes tárgyalócsoportjai már a múlt hónapban is összeültek, akkor azonban nem jutottak megállapodásra.

A mostani, második brüsszeli tárgyalási fordulónak szerdán kell folytatódnia.

Veljko Odalović, a szerb kormánynak a megállapodás végrehajtásával megbízott csoportjának vezetője a Večernje novostinak nyilatkozva leszögezte, Belgrád nem engedi a megállapodás bármiféle megváltoztatását, illetve kérni fogja az EU által javasolt végrehajtási terv módosítását.

Hajredin Kuci koszovói miniszterelnök-helyettes, illetve a pristinai tárgyalócsoport vezetője brüsszeli utazása előtt azt nyilatkozta, Pristina támogatja a megállapodás mielőbbi végrehajtását. Elmondta, a koszovói fél készen áll, s ugyanilyen felkészültséget vár el a szerb féltől, de az EULEX-től is a KFOR-ral kapcsolatban. (Beta)

Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt. Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]
A montenegrói Gusinje közelében, a Prokletije-hegységben túrázás közben életét vesztette egy szerb állampolgár – közölte ma a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG). A CDM hírportál beszámolója szerint a nő szakadékba zuhanását tegnap körülbelül 13 órakor jelentették. Korábban a Montenegrói Hegyimentő...
2026. JÚNIUS 7.
[ 16:25 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó