Szerbia
Nincs diplomáciai megbízatása a koszovói és szerbiai összekötő tisztnek
Betűméret:             

Dejan Pavićević, a Koszovóval való kapcsolattartásért felelős szerb tisztségviselő kijelentette, funkciójának nincs diplomáciai kerete a brüsszeli megállapodás szerint, s egyik feladata magának a megállapodásnak a végrehajtása lesz.

„Megkönnyítjük és meggyorsítjuk a kommunikációt, lesznek Belgrádban és Pristinában olyan emberek, akik azonnal tudnak majd reagálni és üzeneteket közvetíteni” – mondta szombaton Pavićević, a Szerbiai Rádió és Televíziónak (RTS) nyilatkozva.

Megjegyezte, a belgrádi és a pristinai kapcsolattartó tisztviselők feladatukat az Európai Unió irodahelyiségeiben végzik majd.

A megállapodás értelmében az összekötő tisztségviselők biztonságát a másik félnek kell szavatolnia, így az ő biztonságáért a koszovói rendőrszolgálat felel majd – magyarázta Pavićević. (Beta)

Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt. Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]
A montenegrói Gusinje közelében, a Prokletije-hegységben túrázás közben életét vesztette egy szerb állampolgár – közölte ma a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG). A CDM hírportál beszámolója szerint a nő szakadékba zuhanását tegnap körülbelül 13 órakor jelentették. Korábban a Montenegrói Hegyimentő...
2026. JÚNIUS 7.
[ 16:25 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó