Szerbia
Egyre több családon belüli erőszakot jelentenek be Szerbiában
Betűméret:             

Egyre több családon belüli erőszakot jelentenek be Szerbiában - írta keddi számában a Danas című szerbiai napilap.

A rendőrséghez évente 20 ezer bejelentés érkezik, a szociális ügyi központok azonban csupán 500 esetről tudnak - nyilatkozta a Danasnak Vesna Stanojevic, egy nővédő szervezet koordinátora. Tavaly a hivatalos adatok szerint 9 325 esetben vált ismertté családon belüli erőszak, ami nyolcszázzal több, mint 2011-ben. Az esetek nyolcvan százalékában 31 és 40 év közötti nőket bántalmaznak, de a gyerekek és az idősek is gyakori áldozatnak számítanak.
A nőket védő biztonságos házak szervezetének koordinátora azt mondta, nem a családon belüli erőszak vált gyakoribbá, hanem az áldozatok hozzáállása változott meg: ki mernek állni a nyilvánosság elé. A korábbiakban magánügynek tekintették a bántalmazást, mára társadalmi problémává vált. Vesna Stanojevic kiemelte: az áldozatok eddig nem tudtak kihez fordulni, mert senki nem akart a témáról beszélni. A bántalmazást a család belső ügyének tekintették, nem pedig egy megoldandó társadalmi problémának.
Az utóbbi néhány évben a civil szervezetek mellett már az állami szervek is felismerték a probléma súlyosságát. A büntető törvénykönyv 118. szakasza értelmében Szerbiában a családon belüli erőszak bűncselekménynek számít, amiért 6-tól 10 évig terjedő börtönbüntetés róható ki. A családjogi törvény pedig a megelőző intézkedésekről rendelkezik.
Vesna Stanojevic szerint aggodalomra ad okot, hogy nőtt a gyilkosságok száma is. Csak az idén húsz haláleset történt. Gyakran az történik, hogy a férfi, miután megölte a nőt, önmagával is végez.
Tanja Ignjatovic, a szerbiai Autonóm Nők Központjának koordinátora szerint azért több a bejelentés, mert az áldozatok egyre jobban bíznak az intézményekben. "A különböző szervezetek közötti együttműködés is javult. A rendőrség korábban nem volt köteles jelenti az eseteket a szociális központoknak, néhány éve azonban ez megváltozott" - mondta Ignjatovic. A legtöbb bejelentés, az esetek egyharmada, a rendőrségtől érkezik. Ezt a családtagok bejelentései követik, és csupán az esetek 14 százalékában nyilatkozik maga az áldozat.
A szakértők azt mondják, eddig csak a közvetlen áldozatokat tartották számon, most azonban már a közvetett módon érintetteket, a bántalmazás tanúit is bejegyzik. (MTI)
http://www.danas.rs/danasrs/drustvo/porast_porodicnog_nasilja_u_srbiji_.55.html?news_id=260663

Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt. Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]
A montenegrói Gusinje közelében, a Prokletije-hegységben túrázás közben életét vesztette egy szerb állampolgár – közölte ma a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG). A CDM hírportál beszámolója szerint a nő szakadékba zuhanását tegnap körülbelül 13 órakor jelentették. Korábban a Montenegrói Hegyimentő...
2026. JÚNIUS 7.
[ 16:25 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó