Szerbia
Felmérés: A szerbiai polgárok többsége ellenzi a népszavazást a brüsszeli Koszovó-megállapodásról
Betűméret:             

A megkérdezett szerbiai polgároknak majdnem a fele (45,6 százalék) véli úgy, hogy nem szükséges kiírni a brüsszeli megállapodással kapcsolatos népszavazást, egyharmaduk (33,9 százalék) pedig ennek ellenkezőjét vallja – derült ki a Ninamedia ügynökség közvélemény-kutatásából.

A telefonos felmérésben 1202 ember vett részt, és egyötödük nem tudott válaszolni arra a kérdésre, hogy támogatja-e a brüsszeli megállapodással kapcsolatos népszavazás kiírását.

A férfiak valamivel nagyobb arányban ellenzik a népszavazást, mint a nők, és a negatív vélemény a megkérdezettek korának növekedésével egyre hangsúlyosabb lesz, de erősödik a képzettségi szint vonatkozásában is. Így a főiskolát vagy egyetemet végzett megkérdezettek 60 százaléka véli feleslegesnek a népszavazást.

A felmérés kimutatta, a megkérdezett polgároknak több mint a fele tartja elfogadhatónak a brüsszeli megállapodást, egyharmaduk nem tudja, egyötödük pedig nem tartja elfogadhatónak. A polgárok többsége arra számít, hogy végrehajtásra kerül a brüsszeli megállapodás, egyötödük nem tudja, kevesebb mint 20 százalékuk szerint pedig nem alkalmazzák majd a megállapodást.

Ha választani kellene Koszovó és az Európai Unió között, a megkérdezetteknek szinte a fele (48,4 százalék) Koszovó mellett döntene, mert „Koszovó szerb terület”, vagy mert „szerb nép él Koszovóban”, illetve történelmi, tradicionális, vallási és egyéb tényezőkre is hivatkoztak a Koszovó mellett voksolók.

Azok, akik az Európai Uniót választanák (24,3 százalék), leginkább azért döntenek így, mert „Koszovó elveszett”, „Jobb a perspektíva”, illetve a kisebb munkanélküliségi arány és a nagyobb fizetések miatt.

A kérdésre, miszerint mikor fog Szerbia csatlakozni az Európai Unióhoz, a válaszadók többsége a 2020. évet jelölte meg.
Ha a válaszokat három csoportra osztjuk, mégpedig a 10, a 20 vagy a több évtized kategóriákra, a megkérdezetteknek több mint a 70 százaléka gondolja, hogy 10 éven belül megtörténik a csatlakozás, egynegyedük pedig 20 éves időtartamot tart valószínűnek. (FoNet)

Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt. Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]
A montenegrói Gusinje közelében, a Prokletije-hegységben túrázás közben életét vesztette egy szerb állampolgár – közölte ma a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG). A CDM hírportál beszámolója szerint a nő szakadékba zuhanását tegnap körülbelül 13 órakor jelentették. Korábban a Montenegrói Hegyimentő...
2026. JÚNIUS 7.
[ 16:25 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó