Vincent Degert, az Európai Unió szerbiai delegációjának vezetője kedden kijelentette, ha megtorpan a brüsszeli Koszovó-megállapodás végrehajtása, be kell vonni a folyamatba Ivica Dačić szerb és Hashim Thaci koszovói kormányfőket is.
Degert ismét hangsúlyozta, az EU nagyon elégedett, hogy sikerült megállapodásra jutni, majd megerősítette, elengedhetetlen, hogy a dokumentumban foglaltakat a terepen is alkalmazzák, hiszen azt az Európai Unió is elvárja.
„Természetesen elégedettek vagyunk a megállapodás aláírásával, de elengedhetetlen a végrehajtása is. Ha fennakadás lesz, bekapcsoljuk a folyamatba mindkét fél miniszterelnökét is” – mondta Degert Leskovacon az Európa, ez vagy te elnevezésű rendezvényen.
Hozzátette, Belgrádra és Pristinára most nagyon fontos kérdések megoldása vár, ilyen példál a távközlés és a villamosenergia-hálózat problémája is.
Degert megköszönte Belgrád és Pristina eddigi erőfeszítéseit, illetve úgy értékelt, hogy mindenki célorientált, illetve megvan bennük az akarat a megállapodás végrehajtására.
Megismételte, hogy a megállapodás végrehajtásáról szóló tárgyalásokba bevonják majd az összekötő tisztségviselőket is.
Az EU szerbiai delegációjának vezetője korábban azt mondta, ha a végrehajtással megbízott munkacsoportok nem tudnak megegyezni a brüsszeli megállapodás végrehajtási tervével kapcsolatban, szükség lehet magasabb politikai szintek döntéshozatalára is.
Degert dél-szerbiai látogatása során Surdulicán megtekintette a Jelašnica faluban épülő vízvezetéken folyó munkálatokat, Leskovacon pedig az Európa, ez vagy te kampány keretében beszélt a helyi fiatalokkal, és megtekintett egy fotókiállítást is.
Degert a nap folyamán megnyit majd egy különleges ügyfélszolgálatot, amely az üzleti támgatásokkal, valamint építési engedélyek kiadásával foglalkozik majd. (Beta)



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




