Június végéig a kormány mintegy 1300 állami vállalatban vezetőcserét fog végrehajtani – írja a Novosti.
A pártok elemzik vezető beosztású tagjaik teljesítményét, majd kiírják a pályázatokat.
Az elkövetkező másfél hónapban így a közszférában nagy cserék várhatók a vezetői posztokon. A közvállalatokról szóló törvény szerint – amelyet decemberben fogadtak el – ez év közepéig az „állami vállalatok” élére szakembereknek kell kerülniük, akiket pályázat útján választanak ki, nem pedig párttagság alapján.
A Novosti értesülése szerint a kormánykoalícióban elvi megállapodás született arról, hogy betartják a törvényes határidőket, és június 30-áig kiírják a pályázatot a vezetői munkahelyekre minden olyan vállalat esetében, amelynek az alapítója a köztársaság, a tartomány vagy a helyi önkrományzat. Minden szinten mintegy 1300 ilyen vállalat van, melyekben mintegy 280 ezer ember dolgozik.
Elsőként a legnagyobb veszteséget elkönyvelő vállalatok vezetőire kerül sor, de azokra a cégekre is, amelyekről az „anyapártjuk” úgy ítéli meg, hogy nem hozták a várt – elsősorban – pénzügyi eredményeket.
Aleksandar Vučić, a kormány első alelnöke, a Szerb Haladó Párt elnöke azt üzente, ők már elkészítették a belső elemzést az általuk kinevezett igazgatók esetében, s a párt főbizottságának elkövetkező ülésén meg is vitatják. Ebben a pártban azt állították, hogy mindenkinek, aki nem végezte jól a munkáját, sárga, alkalmanként piros lapok járnak. A hatalmi koalícióhoz tartozó többi pártban is folyik a pártkáderek munkájának elemzése.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




