Szerbia
Szerbiai kórházban is ápolnak clostridium által fertőzött betegeket
Betűméret:             

Az užicei közkórház ortopédiai osztályán a májusi ünnepek alatt elhunyt két betegnél clostridium baktérium által okozott emésztőrendszeri fertőzést diagnosztizáltak. Most újabb két clostridium baktériummal fertőzött beteget regisztráltak, állapotuk azonban jó – jelentette ki Jelena Raković-Radivojević, az intézmény igazgatója. A Tanjugnak nyilatkozva elmondta, az Egészségügyi Minisztérium javaslata nyomán a kórház szóban forgó osztályán egészségügyi ellenőrök jártak, s megállapították, hogy az április 24-e óta elhunyt nyolc páciens közül kettőnél bizonyosodott be a clostridium baktérium jelenléte, kettő esetében nem igazolódott be a fertőzöttség gyanúja, a másik négy betegnél pedig nem is jelentkeztek a baktérium által kiváltott tünetek.

Az igazgatónő elmondta, az ortopédiai osztályon jelenleg 24 beteget ápolnak, s még mindig hatályban van a clostridia baktérium miatt meghirdetett kórházi járványállapot.

Dragan Delić, a Szerbiai Klinikai Központ (KCS) fertőző és trópusi betegségek klinikájának igazgatója az RTS-nak nyilatkozva kifejtette, régtől fogva, egészen 1935 óta ismert már a clostridium baktérium és az általa okozott problémák, manapság pedig világszintű, globális járványról beszélhetünk. Leszögezte, 1996 és 2005 között az USA-ban 300 százalékkal növekedett a baktérium által kiváltott fertőzések száma, de hasonló a helyzet Kanadában és Európában is.
Delić leszögezte, figyelemmel kísérik a fertőzöttek számát, így az általa vezetett klinikán 2010-ben 170, 2011-ben 216, tavaly pedig 248 fertőzöttet kezeltek.

A halálesetekkel kapcsolatban kifejtette, hogy a páciensek súlyos műtéten estek át, és már korábban is betegek voltak. Hangsúlyozta: az elhalálozási arány 7-8 százalékos, de leginkább idősebb, gyenge szervezetű betegek esnek áldozatul a baktériumnak. Kifejtette, a betegek átlagéletkora Szerbiában 65 év, az elhunytaké pedig 75 év.

A clostridium baktériumtörzs által kiváltott járvány egyik oka az antibiotikumok felesleges használata, de maga a baktérium is mutálódott, fokozva a problémát – figyelmeztet doktor Miomir Pelemiš professzor. A Szerbiai Klinikai Központ (KCS) klinikai farmakoterápiás osztályának vezetője szerint a clostridia az utóbbi időben agresszívvá, illetve kórokozóvá vált, azaz élősködő életmódot folytatva betegséget okoz a gazdaszervezetben.

„A baktérium az emésztőrendszerben található, nagyon szívós, és akkor okoz gondot, ha valaki hosszabb ideig használ antibiotikumot. Nagyon fontos, hogy hogyan használják az antibiotikumokat, mert a jó és a rossz baktériumokat egyaránt megöli a szervezetben” – nyilatkozta Pelemiš a B92-nek. A professzor elmondta, a megelőzés egyedül az antibiotikumok ésszerű használatával és a higiéniai előírások betartásával lehetséges.

„Ha egy betegség tíz napon belül gyógyuló, és valaki húsz napig használ antibiotikumot, akkor az zavart okoz a bélflórában, illetve különféle betegségeket vált ki” – magyarázta Pelemiš.

Ha azonban mégis kialakul a betegség, a beteg szigorú elkülönítésére van szükség, valamint a higiéniai előírások pontos betartására. A tisztaságot klórtartalmú szerekkel kell fenntartani, és szappannal kezet kell mosni a helyiségben levő bármilyen tárgy érintését követően.

Slavica Đukić Dejanović egészségügyi miniszter tegnap meglátogatta az užicei kórházat, korábban pedig azt nyilatkozta, kiderült, hogy Szerbiában több helyen is járványt okozott a clostridia baktérium.

Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt. Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]
A montenegrói Gusinje közelében, a Prokletije-hegységben túrázás közben életét vesztette egy szerb állampolgár – közölte ma a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG). A CDM hírportál beszámolója szerint a nő szakadékba zuhanását tegnap körülbelül 13 órakor jelentették. Korábban a Montenegrói Hegyimentő...
2026. JÚNIUS 7.
[ 16:25 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó