Hashim Thaci koszovói miniszterelnök csütörtökön meggyőződését fejezte ki, hogy a május 21-én Brüsszelben Ivica Dačić szerb kormányfővel folytatandó tárgyalás során sikerül megegyezni a brüsszeli Koszovó-megállapodás végrehajtásával kapcsolatban.
„Hiszem, hogy sikerül megállapodásra jutni a végrehajtás határidejével és a megállapodást végrehajtók személyével kapcsolatban, és ezek a koszovói intézmények, az EULEX, a KFOR, illetve az EBESZ lesznek, és természetesen, a megállapodásban foglaltak szerint, a körülmények megkönnyítése érdekében a szerbek is. Ennek megfelelően tevékenyek leszünk annak érdekében, hogy a megállapodás minél előbb alkalmazásra kerüljön, és ehhez a nemzetközi közösség támogatását is élvezzük” – mondta Thaci a koszovói kormány ülésén.
A kormányfő elmondta, hogy a megállapodás végrehajtása egy kihívás, de létfontosságú és elengedhetetlen, „visszaút nincs”.
„A mi célunk és víziónk az, hogy minél többet tegyünk Koszovó polgáraiért, bárhol éljenek is, függetlenül az etnikai különbségektől. A közös célok valóra váltásáért együtt szeretnénk működni a szerbekkel, hogy így új demokratikus körülmények jöjjenek létre, szabad választásokat tartsunk és folytatódjanak a társadalmi-gazdasági beruházások. Mindezt a jobb életkörülmények megteremtése érdekében” – fejtette ki Thaci. (Beta)



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




