Szerbia
A belgrádi vezetőkkel tárgyal a német külügyminiszter
Betűméret:             

Guido Westerwelle német külügyminiszter ma este kétnapos látogatásra érkezik Szerbiába. Az ország vezetőivel tárgyal a Belgrád és Pristina között létrejött egyezmény alkalmazásáról.

Ivica Dačić kormányfő a látogatást megelőzően kijelentette, fontos, hogy Westerwelle azt megelőzően érkezik, hogy a német parlament, a Bundestag dönt, vajon támogatja-e majd Németország az EU-s csatlakozási tárgyalások dátumának júniusi kijelölését Szerbia számára. Mint mondta, az EU szeretne meggyőződni arról, hogy a brüsszeli egyezményt a gyakorlatban is végrehajtják, és nem marad csupán pusztába kiáltott szó, miután Szerbia megkapja a dátumot.

Westerwellét a belgrádi repülőtéren Aleksandar Vučić első kormányalelnök fogadja majd. A bejelentések szerint rögtönzött sajtótájékoztatót tartanak, majd munka jellegű vacsorával folytatódik a hivatalos program. (Beta)

Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]
A montenegrói Gusinje közelében, a Prokletije-hegységben túrázás közben életét vesztette egy szerb állampolgár – közölte ma a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG). A CDM hírportál beszámolója szerint a nő szakadékba zuhanását tegnap körülbelül 13 órakor jelentették. Korábban a Montenegrói Hegyimentő...
2026. JÚNIUS 7.
[ 16:25 ]
Az illegális vagyonosodás és a korrupció elleni küzdelem egyik kulcsfontosságú eszközeként beharangozott, a vagyon eredetének vizsgálatáról szóló törvény öt évvel a hatálybalépése után szerény eredményeket mutat fel. Az N1 beszámolója szerint a jogszabály alkalmazásáról továbbra is kevés információ áll...
2026. JÚNIUS 6.
[ 22:37 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó