Michael Davenport, a jelenlegi belgrádi brit nagykövet lesz az Európai Unió szerbiai delegációjának új vezetője – értesült a Danas belgrádi napilap Brüsszelben.
A napilap információi szerint Catherine Ashton, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője felajánlotta Davenpotnak, hogy legyen a szerbiai EU-s delegáció új vezetője, s a diplomata elfogadta a felkérést.
Davenport szeptembertől szolgálna az Európai Unió szerbiai nagyköveteként, miután letelik Vincent Degert 2009 óta tartó négyéves mandátuma.
„Lady Ashton két héttel ezelőtt felhívta telefonon Davenportot, és felajánlotta neki, hogy legyen az EU szerbiai delegációjának vezetője, illetve az unió belgrádi nagykövete. Ez valójában egy folyamatnak a vége, ami már egy ideje tartott” – mondták el a Danas jól értesült brüsszeli forrásai.
„Davenport örömmel fogadta az ajánlatot. Most már csak le kell bonyolítani néhány szükséges eljárást az EU külügyi hivatalában, azt követően pedig Davenportot hivatalosan kinevezik a delegáció új vezetőjének, s megbízólevelével fogadja majd Tomislav Nikolić szerb elnök. Az ügy, azt mondhatjuk, le van zárva” – magyarázta a forrás.
A delegáció új vezetőjének kinevezéséről szóló információt tegnap este szerb kormánybeli források is megerősítették.
Michael Davenport 2011 januárja óta szolgál brit nagykövetként Belgrádban. Kinevezése előtt a londoni külügyminisztérium Oroszországgal, Közép-Ázsiával és Dél-Kaukázussal foglalkozó igazgatóságának a vezetője volt. Davenport egyike azon keveseknek a legjelentősebb nyugati országok rangos diplomatáinak körében, akik szerbül is beszélnek. (Danas)



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




