Szerbia
Még három gyanúsítottat kihallgattak a Belgrádi Kikötő ügyében
Betűméret:             

A szervezett bűnözéssel foglalkozó ügyészségen befejeződött Miodrag Đorđevićnak és Goran Mrđának, a Privatizációs Ügynökség egykori igazgatóinak, valamint Aleksandar Gračanacnak, a Szerbiai Részvényalap egykori igazgatójának a kihallgatása – jelentette be ma Miljko Radisavljević ügyész.

Radisavljević a Beta hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy a nap folyamán kihallgatják majd a többi gyanúsítottat is, akiket a Belgrádi Kikötő privatizációja során történt visszaélésekkel terhelnek. Ezt követően pedig a szervezett bűnözéssel foglalkozó ügyészség dönt az ügy további menetéről.

Nyolc embert – köztük Predrag Bubalo egykori mezőgazdasági minisztert is – pénteken tartóztattak le az ügy kapcsán. Azzal terhelik őket, hogy a Belgrádi Kikötő részvénycsomagjának eladásakor több mint 5 és fél millió euróval károsították meg az államot, mert a reálisnál alacsonyabb áron történt az értékesítés.

Bubalót pénteken este hallgatták ki a szervezett bűnözéssel foglalkozó ügyészségen, a mai nap folyamán pedig Aleksej Misailovićot, a Privatizációs Ügynökség korábbi igazgatóját, Jasmina Dragutinovićot, a Részvényalap egykori igazgatóját, Dušan Kosovacot, a Kikötő valamikori pénzügyi igazgatóját és Miroslava Drobacot, a Belgrádi Kikötő egykori igazgatónőjét is kihallgatják. (Beta)

Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]
A montenegrói Gusinje közelében, a Prokletije-hegységben túrázás közben életét vesztette egy szerb állampolgár – közölte ma a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG). A CDM hírportál beszámolója szerint a nő szakadékba zuhanását tegnap körülbelül 13 órakor jelentették. Korábban a Montenegrói Hegyimentő...
2026. JÚNIUS 7.
[ 16:25 ]
Az illegális vagyonosodás és a korrupció elleni küzdelem egyik kulcsfontosságú eszközeként beharangozott, a vagyon eredetének vizsgálatáról szóló törvény öt évvel a hatálybalépése után szerény eredményeket mutat fel. Az N1 beszámolója szerint a jogszabály alkalmazásáról továbbra is kevés információ áll...
2026. JÚNIUS 6.
[ 22:37 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó