Szerbia
Szerbia az ötödik legnagyobb szén-dioxidkibocsátó Európában
Betűméret:             

Az egy főre jutó szén-dioxidkibocsátás tekintetében Szerbia az ötödik helyen áll a figyelembe vett 36 európai ország között. Ennek oka a rossz szállítmányozási ágazatban kereshető – állapították meg az energiatakarékos szállítmányozással kapcsolatban megtartott gyűlésen.

Szerbiában évente az egy főre jutó szén-dioxidkibocsátás 6,2 tonna, és ez mintegy a kétszerese a hasonló vagy megegyező jövedelmi és fejlettségi szinten levő országok kibocsátási szintjének.

A szén-dioxidkibocsátás csökkentésének és ezáltal az életminőség javításának a legfőbb módja egy fenntartható szállítmányozás megteremtése, illetve nagyobb energiahatékonyságot lehetővé tevő energetikai és közlekedési politika alkalmazása – hangzott el a Közép-európai Fejlesztési Fórum (CEDEF) szervezésében megtartott gyűlésen.

Leszögezték, a szállítmányozási ágazat az egyik legnagyobb szén-dioxidkibocsátó, s ezzel a környezet legnagyobb szennyezője is, hiszen a teljes szén-dioxidkibocsátás 15 százaléka innen származik.

Energiahatékony technológiák alkalmazása és megfelelő közlekedéspolitika az üzemagyag-fogyasztás csökkenéséhez vezetne, s kilométerenként 50 százalékkal csökkenhetne a károsanyag-kibocsátás.

Emlékeztettek arra, hogy a szerbiai gépkocsik átlagéletkora 13 év, az átlagfogyasztásuk pedig több mint 10 liter 100 kilométeren, így minden egyes megtett kilométeren még plusz 0,23 kiló szén-dioxidot bocsátanak ki.

„A közlekedés jelentős hatással van az életminőségre, a gazdasági növekedésre és a társadalom fejlődésére, de az egyik legnagyobb energiafelhasználó is, miközben az energiahatékonysága egészen alacsony, a károsanyag-kibocsátása pedig magas. Emiatt elengedhetetlen a közlekedéspolitika megváltoztatása, hogy nagyobb legyen az energiahatékonyság, illetve hogy racionálisabb legyen az energiafelhasználás, kisebb legyen a környezeti ártalom, és javuljon az emberek életminősége” – mondta el a gyűlésen Jovanka Arsić Karišić, a CEDEF igazgatóbizottságának elnöke.

Szavai szerint úgy becsülik, hogy a szállítmányozási szektor a kőolaj-felhasználás 97 százalékos növekedéséért lesz felelős a 2007 és a 2030 közötti időszakban.

„A szén-dioxidkibocsátás 15 százaléka minden évben ebből a szektorból ered, és ez a szektor a legnagyobb növekedő forrása az üvegházhatást okozó gázok termelődésének Szerbiában” – magyarázta Jovanka Arsić Karišić, majd leszögezte, emiatt fontos a hatékony energiafelhasználásról szóló törvény meghozatala és alkalmazása.

Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]
A montenegrói Gusinje közelében, a Prokletije-hegységben túrázás közben életét vesztette egy szerb állampolgár – közölte ma a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG). A CDM hírportál beszámolója szerint a nő szakadékba zuhanását tegnap körülbelül 13 órakor jelentették. Korábban a Montenegrói Hegyimentő...
2026. JÚNIUS 7.
[ 16:25 ]
Az illegális vagyonosodás és a korrupció elleni küzdelem egyik kulcsfontosságú eszközeként beharangozott, a vagyon eredetének vizsgálatáról szóló törvény öt évvel a hatálybalépése után szerény eredményeket mutat fel. Az N1 beszámolója szerint a jogszabály alkalmazásáról továbbra is kevés információ áll...
2026. JÚNIUS 6.
[ 22:37 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó