Vojislav Šešeljnek, a szerb radikálisok vezetőjének bírósági ügye nem a nemzetközi igazságszolgáltatás helyes eljárásának példája – jelentette ki Serge Brammertz, a hágai törvényszék főügyésze. Mint mondta, „nem normális, hogy valakit 10 éven át ítélet nélkül tartson őrizetben a nemzetközi törvényszék”.
„Természetesen Šešelj is mindent megtett annak érdekében, hogy megnehezítse a bíróság munkáját. Magát képviselte, és három alkalommal is elítélték a védett tanúk kilétének felfedése miatt” – tette hozzá Brammertz.
A legutóbbi hágai felmentő ítéletekről szólva a főügyész leszögezte, megérti az áldozatok csalódottságát, s megjegyezte, elmarasztaló ítéletekért harcolt minden esetben, Gotovinától és Markačától kezdve Stanišićig és Simatovićig.
„Más kimenetelt szerettünk volna Ramush Haradinaj esetében is. Mindannyian tudjuk, hogy nehéz véghezvinni a tanúvédelmi programot Koszovóban” – magyarázta Brammertz.
Bejelentette, 2015–2016 táján lehet számítani a hágai törvényszék munkájának befejezésére, ugyanakkor a bíróság elmúlt húszévi munkáját viszonylag, de nem teljes mértékben sikeresnek értékelne. (Tanjug)



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




