Az iskolák eljuttatták a minisztériumhoz a szerbből, illetve anyanyelvből írt kisérettségi vizsga előzetes eredményeit, és kiderült, hogy rosszabbak a tavalyinál – közölte ma Žarko Obradović szerb oktatási miniszter.
A szerbiai parlament képviselői előtt felszólalva kijelentette, a szerb, illetve anyanyelvi kisérettségi vizsgán a részvételi arány 98,73 százalékos volt, matematikából pedig 98,53 százalékos.
A parlament napirendjén egyébként az oktatási törvénycsomag részletei is szerepeltek, s ennek kapcsán felszólalva fejtette ki a miniszter, hogy a belgrádi iskolai körzetben a tanulók átlag14,5, Újvidéken 12,5, Nišben 13, Kraljevóban 12,5, Čačakon 12, Nagybecskereken 12, Zaječarban 11,5, Kosovska Mitrovicán pedig 10,5 pontot értek el.
Obradović azt mondta, a szerbiai összesített átlag 12,2 pont, s ez kevesebb a tavalyi 13,27-hoz képest.
„Ezek az adatok bizonyítják, hogy a feladatsor nem volt könnyű, és átírás sem történt. A kiváló osztályzatok száma kevesebb, mint a Vuk-diplomások száma egyes körzetekben, s ez felveti a tanulás minőségének a kérdését” – véli a miniszter.
A miniszter a képviselőkhöz szólva leszögezte, miután a Belügyminisztérium lefolytatja a vizsgálatot a matematikatesztek kiszivárgásával kapcsolatban, értesíteni fogják az Oktatásügyi Minisztériumot és a nyilvánosságot is, tehát „semmi sem lesz szőnyeg alá söpörve”.
Szavai szerint ki kell deríteni a matematikatesztek hamisításával és ellopásával kapcsolatos tényeket, s ő hajlandó vállalni a felelősséget, ha bebizonyosodik, hogy ő a hibás.
„A folyamatban részt vevők lánca nagyon hosszú, s számunka nagyon fontos, hogy kiderüljön, ki lopta el és hamisította a dokumentumokat, azaz ki követett el bűncselekményt, ki hozta nyilvánosságra a feladatsorokat matematikából. Amikor ez kiderül, megtudjuk, hogy kik a hibásak” – mondta a parlamentben újságíróknak nyilatkozva a miniszter.
Obradović hozzátette, ha kiderül, hogy a felelősök a minisztérium illetékesei, akkor le lesznek váltva. Ha az derül ki, hogy ő a hibás, vállalni fogja a felelősséget. Megjegyezte, senki sem menekül a felelősség elől, főleg nem ő.
„Közfeladatot látok el, s mindenki, aki ilyen munkát végez, kész megvitatni a felelősségét” – szögezte le az oktatási miniszter.
Hangsúlyozta, felkérték a szülőket, illetve bárkit, aki információval rendelkezik a szerb, illetve anyanyelvi tesztekkel kapcsolatos esetleges problémákról, hogy jelentkezzenek a minisztériumnál a tények megállapítása érdekében. (Tanjug)



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




