Szerbia
Még nincs bizonyíték a koszovói szervkereskedelemről
Betűméret:             

Még nem találtak bizonyítékot a koszovói háború során, tehát Koszovóban és Albániában 1999-ben történt állítólagos szervkereskedelem ügyében, de folytatják a vizsgálatot, jelentette ki kedden John Clint Williamson, az EULEX illetékes főügyésze.

Az üggyel kapcsolatos jelentésének bemutatásakor Brüsszelben a főügyész azt mondta, nincs bizonyíték arra, hogy több száz embert öltek meg szerveik miatt, de hozzátette, ez akkor is súlyos bűntény, ha csak néhány esetről van szó, neki pedig meggyőződése, hogy néhány eset megtörtént.

„Nincsenek szilárd és alapos bizonyítékaink arra, hogy szerveikért öltek meg embereket. Nincsenek bizonyítékaink arra, hogy több száz áldozata volt a szervkereskedelemnek, ez a feltételezés nincs összhangban az általunk talál bizonyítékokkal” – mondta John Clint Williamson, s hozzátette, a különleges vizsgálócsoport folytatni fogja a munkát, azaz a bizonyítékok begyűjtését.

Mint fogalmazott, a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) “egyes részei” 1998-ban és 1999-ben gyűlöletkampányt folytattak politikai ellenfeleik ellen, s e kampány során gyilkosságok, letartóztatások történtek, emberek tűntek el.

„Ezt nem véletlenszerűen tették egyesek, hanem irányították és bátorították őket az UCK vezetőségének egyes tagjai” – szögezte le Williamson.

Az EULEX főügyészének véleménye szerint vádat lehet majd emelni az UCK egyes vezetői ellen a szerbek etnikai alapú üldöztetésében való részvételük miatt. (Beta)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A világhatalmak lobbizni fognak a Srebrenicával kapcsolatos ENSZ-állásfoglalás megszavazásáért, mi azonban ezt ellenezni fogjuk – jelentette ki Aleksandar Vučić szerb államfő. „Úgy gondolom, hogy Szerbia lakossága számára fontos, hogy a kormány tegye a dolgát, és küzdjön. Nincs túl nagy esélyünk, mert a nyugati...
2024. ÁPRILIS 15.
[ 11:13 ]
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében ma kezdődik az április 19-ig tartó tavaszi ülésszak, melynek során a strasbourgi képviselők megvitatják Koszovó felvételét az Európa Tanácsba. Szerbiában közben a vezető tisztségviselők azt jelentették ki, hogy az ország az utolsó pillanatig harcolni fog azért, hogy ez -...
2024. ÁPRILIS 15.
[ 9:22 ]
Mondhatnánk, ijesztő időjárási fordulat előtt állunk. A vasárnapi nyárias meleg után hétfőn és kedden tovább emelkedik a hőmérséklet, elérheti a 33 fokot is, ami nyáron is kánikulának számít, nemhogy április közepén. Kedden estefelé viszont egy olyan fordulat áll be az időjárásban, ami után rohamosan zuhanni fog a...
2024. ÁPRILIS 14.
[ 16:47 ]
Beolvasás folyamatban