Szerbia
A férfiak 33, a nők 30 évesen házasodnak
Betűméret:             

Szerbiában 2013-ban öt százalékkal több házasságot kötöttek, mint az előző évben, a nők pedig átlagosan 30, a férfiak 33 évesen lépnek házasságra, közölte honlapján a Köztársasági Statisztikai Intézet.

2012-ben 34 639 házasságot kötöttek, 2013-ban viszont 36 209-et, az első házasság esetében pedig a férfiak átlagos életkora 31 év, a nőké pedig 28 év.

A statisztika azt mutatja, a leggyakoribbak azok a házasságok, amelyekben a házastársak azonos nemzetiséghez tartoznak, s a legtöbb az olyan házasság (64 százalék), amelyben a házastársaknak azonos szintű iskolai végzettségük van.

Az adatok arról is tanúskodnak, hogy 2013-ban a válások száma 11 százalékos emelkedést mutat az előző évhez képest, s 8170 válást mondtak ki.

„A válások esetében a nők átlagéletkora 39 év, a férfiaké pedig 43 év. 2013-ban a válással végződő házasságok áltagosan 13,4 évig tartottak, vagyis hosszabb ideig, mint 2012-ben, amikor 12,9 évig tartottak” – áll a honlapon.

Tavaly a válással végződő házasságok 55 százalékában a váló feleknek volt egy vagy több gyerekük, a válás után pedig az esetek 78 százalékában a nőhöz kerültek a gyerekek, írja a Tanjug.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Miután a rendőrség megállapította, hogy az eltűnt kislány, Danka Ilić nem tartózkodik azon a 10 négyzetkilométeren, amelyet tegnap és ma kutattak át a Bor melletti Banjsko Polje településen, a lány keresését operatív módon folytatják. Mint a Tanjug riportere a helyszínről közölte, a rendőrök megállapították, hogy a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 19:27 ]
Német László belgrádi érsek ma húsvéti üzenetében közölte, hogy a húsvét megváltoztatta a teremtett világ jövőjét, és benne az embert is, a hit pedig erőt ad az embereknek, hogy kitartsanak az életük útján. Üzenetében Német gratulált minden katolikusnak, aki március 31-én, a Gergely-naptár szerint ünnepli a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:40 ]
Dejan Luković rendőrtábornok, a speciális egységek rendőrigazgatóságának helyettese ma – a kétéves Danka Ilić eltűnése kapcsán – azt mondta, hogy az ügyben a bori rendőrkapitányság az illetékes, de abban a pillanatban, amikor látták, hogy egyedül nem fogják rövid idő alatt megtalálni a lányt, Bratislav Gašić...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:45 ]
Beolvasás folyamatban