Szerbia
Rama: Ne váljunk a mérkőzés túszaivá
Betűméret:             

Kész Belgrádba látogatni, hiszen a látogatásról korábban megállapodtak és most Belgrádon múlik, hogy meghívják-e, jelentette ki Edi Rama albán miniszterelnök a CNN hírtelevíziónak nyilatkozva.

Az albán kormányfő úgy értékelte, Belgrád és Tirana kapcsolatai nem válhatnak egy labdarúgó mérkőzés túszaivá, kiváltképp amikor – mint fogalmazott – a megbékélés fázisába léptek, tudósítanak a pristinai médiumok.

Arra a kérdésre, hogy “eljön-e október 22-én Belgrádba”, Rama azt válaszolta: “Igen, eljövök”, írja a pristinai média. Rama kiemelte, most, amikor “fantasztikus esélyeink vannak a továbblépésre, egy focimeccs próbál bennünket gúzsba kötni”. Mint mondta, a mérkőzésen történtek sajnálatosak, de még szomorúbb, hogy mindez a későbbiekben a legfelsőbb politikai szinten folytatódott.

A CNN újságírójának azon kérdésére, hogy vajon Rama testvérének volt-e köze a szerb-albán mérkőzésre Nagy-Albánia zászlaját eljuttató drónhoz, Rama azt mondta, ehhez nincs köze sem a testvérének, sem annak a 45 albán tisztségviselőnek, akik megjelentek a mérkőzésen, mert – mint fogalmazott – “nem küldtünk szurkolókat a mérkőzésre pontosan azért, hogy elkerüljünk bármiféle incidenst”.

Rama a beszélgetés végén leszögezte, “nincs más választásunk, haladnunk kell tovább, hogy ne ejthessen bennünket ismét rabul a régi politika, amelynek oly sokáig a túszai voltunk. Azt hiszem, hogy a politikát nem egy focimeccsen keresztül kell vezetni”.

Aleksandar Vučić azt nyilatkozta, hogy a hétvégén dönt arról, sort kerítenek-e Edi Rama albán miniszterelnök jövő héten esedékes látogatására.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Miután a rendőrség megállapította, hogy az eltűnt kislány, Danka Ilić nem tartózkodik azon a 10 négyzetkilométeren, amelyet tegnap és ma kutattak át a Bor melletti Banjsko Polje településen, a lány keresését operatív módon folytatják. Mint a Tanjug riportere a helyszínről közölte, a rendőrök megállapították, hogy a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 19:27 ]
Német László belgrádi érsek ma húsvéti üzenetében közölte, hogy a húsvét megváltoztatta a teremtett világ jövőjét, és benne az embert is, a hit pedig erőt ad az embereknek, hogy kitartsanak az életük útján. Üzenetében Német gratulált minden katolikusnak, aki március 31-én, a Gergely-naptár szerint ünnepli a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:40 ]
Dejan Luković rendőrtábornok, a speciális egységek rendőrigazgatóságának helyettese ma – a kétéves Danka Ilić eltűnése kapcsán – azt mondta, hogy az ügyben a bori rendőrkapitányság az illetékes, de abban a pillanatban, amikor látták, hogy egyedül nem fogják rövid idő alatt megtalálni a lányt, Bratislav Gašić...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:45 ]
Beolvasás folyamatban