Szerbia
A radikálisok tüntetésen követelték Šešelj azonnali szabadon bocsátását
Betűméret:             

Tüntetést tartottak a hágai törvényszék belgrádi irodája előtt a Szerb Radikális Párt (SRS) tagjai és szimpatizánsai a pártelnök, Volislav Šešelj azonnali és feltétel nélküli szabadon bocsátását követelve, aki már 12 éve van vizsgálati fogságban Hágában.

Nemanja Šarović, az SRS alelnöke a párt mintegy 200 tagjai és szimpatizánsa előtt felszólalva azt mondta, azért tüntettek ma, hogy megmutassák, nem fognak ölbe tett kézzel ülni, miközben a hágai törvényszék megöli Vojislav Šešeljt.

Šarović leszögezte, Šešelj már 12 éve van vizsgálati fogságban Hágában, öt évet várt a tárgyalásának megkezdésére, három évvel ezelőtt pedig véget ért az ellen folyó eljárás.

„Nincs arra vonatkozó jel, hogy lesz-e és mikor lesz ítélethirdetés. Ha a hágai törvényszéknek lett volna bizonyítéka, mostanra már elítélték volna” – hangoztatta.

Szavai szerint Šešelj teljesítette a Hágába indulásakor adott ígéretét, miszerint meg fogja semmisíteni a hágai törvényszéket.

„Felszólítjuk a hágai törvényszéket, hogy haladéktalanul tegye lehetővé, hogy szerbiai orvosok csoportja mielőbb meglátogathassa Šešeljt Hágában” – mondta Šarović, s emlékeztetett, Šešelj egészségi állapota súlyos.

A hágai törvényszék belgrádi irodája előtt a tüntetés idején nagyszámú rendőr tartózkodott, akik kordont emeletek az épület biztosítása céljából. (Beta)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Miután a rendőrség megállapította, hogy az eltűnt kislány, Danka Ilić nem tartózkodik azon a 10 négyzetkilométeren, amelyet tegnap és ma kutattak át a Bor melletti Banjsko Polje településen, a lány keresését operatív módon folytatják. Mint a Tanjug riportere a helyszínről közölte, a rendőrök megállapították, hogy a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 19:27 ]
Német László belgrádi érsek ma húsvéti üzenetében közölte, hogy a húsvét megváltoztatta a teremtett világ jövőjét, és benne az embert is, a hit pedig erőt ad az embereknek, hogy kitartsanak az életük útján. Üzenetében Német gratulált minden katolikusnak, aki március 31-én, a Gergely-naptár szerint ünnepli a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:40 ]
Dejan Luković rendőrtábornok, a speciális egységek rendőrigazgatóságának helyettese ma – a kétéves Danka Ilić eltűnése kapcsán – azt mondta, hogy az ügyben a bori rendőrkapitányság az illetékes, de abban a pillanatban, amikor látták, hogy egyedül nem fogják rövid idő alatt megtalálni a lányt, Bratislav Gašić...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:45 ]
Beolvasás folyamatban