Szerbia
Nem a kormány fizette Tony Blair szerbiai előadását
Betűméret:             

Nem a szerbiai állami költségvetésből pénzelték Tony Blair egykori brit miniszterelnök szerepvállalását, amelynek keretében Blair tegnap Belgrádban előadást tartott a kormány minisztereinek – jelentette ki Zorana Mihajlović kormányalelnök.

Mihajlović a Szerbiai Gazdasági Kamara épületében újságíróknak nyilatkozva azt mondta, egyáltalán nem volt titkos Blair és a szerb miniszterek találkozója, csak egy „beszélgetés volt kávé mellett”, azt azonban nem részletezte, milyen módon bízták meg Blair tanácsadói házát és ki fizetett mindezért.

„Mostanáig nem voltam ilyen beszélgetésen. Arról tárgyaltunk, hogy a világ összes kormányának problémái adódnak megbízatásuk első évében, és nagyon gyakran elvesztegetik ezt az első évet” – magyarázta a kormányalelnök. Szavai szerint ez a szerbiai kormány esetében nem igaz, mert az első évében egy sor reformtörvényt fogadott el.

Aleksadnar Vulin munkaügyi, foglalkoztatási és szociális kérdésekkel megbízott tárcavezető arra az újságírói kérdésre, hogy részt vett-e Blair előadásán, azt válaszolta, erről nincs mondanivalója. „Olyan valamiről kérdeznek, amit a bulvársajtó nagy csodaként igyekezett bemutatni. Ma csakis a fiatalokról és a fiatalok foglalkoztatásáról fogok beszélni” – szögezte le Vulin az Air Serbia szerbiai légitársaság vezetésével folytatott tárgyalását követően.

Mint ismeretes, Tony Blair tegnap egyórás előadást tartott a szerbiai kormány egyes minisztereinek és munkatársaiknak Belgrádban. A médiajelentések szerint Blair a politikai cselekvés stratégiájáról és a nyilvánossággal való viszonyokról beszélt a jelenlevőknek, illetve arról is, hogyan kellene kommunikálniuk a médiával.

Az előadás 9 órakor kezdődött Belgrád Dedinje városrészében, a Tolsztoj utca 2-es szám alatt. Sajtójelentések szerint Zorana Mihajlović, Nebojša Stefanović, Zlatibor Lončar, Aleksandar Vulin, Kori Udovički, Dušan Vujović és Željko Sertić miniszterek, valamint Siniša Mali belgrádi polgármester vettek részt az előadáson.

A Transparency Serbia (TS) egyébként február elején rámutatott arra, hogy a nyilvánosság elé kell tárni azokat a szabályokat, amelyek alapján a szerbiai kormány megbízza és fizeti a tanácsadóit. (Beta)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Harmadik napja keresik a kétéves Danka Ilićet, miután a terepi kutatást tegnap felfüggesztették. A Bor melletti Banjsko Polje település átkutatása után a rendőrség bejelentette, hogy felfüggeszti a keresést, mert minden jel arra utal, hogy a lány nincs ezen a 10 négyzetkilométeres területen. A rendőrség közölte, hogy...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:19 ]
Ellentétben a Szerbiába érkező orosz fehér emigrációval, amely száz évvel ezelőtt történt és mély hatást gyakoroltaz országban, elsősorban az építészetben, a mai bevándorlók informatikával és kereskedelemmel foglalkozó emberek, közölte ma a NIN magazin. Egyes adatok szerint 2022 februárja óta több mint 220 ezer...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 10:52 ]
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa ma tartja meg ülését a NATO Jugoszlávia elleni agressziójának 25. évfordulója alkalmából, jelentette be Dmitrij Poljanszkij, Oroszország ENSZ képviselőjének helyettese. „Ismételten kértük, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa tartsa meg ülését a NATO Jugoszlávia elleni agressziójáról....
2024. MÁRCIUS 28.
[ 10:18 ]
Beolvasás folyamatban