Szerbia
A szerbiai polgárok szerint az oktatás nem fontos az életben
Betűméret:             

Az oktatás csak a szerbiai polgárok 14 százaléka szerint gyakorol fontos hatást az életükre, jelentette ki Goran Svilanović, a Regionális Együttműködési Tanács főtitkára, aki szerint ez egy drámai adat.

Svilanović az N1-nek nyilatkozva kifejtette: a Tanács által tavaly novemberben és decemberben végrehajtott felmérés eredménye szerint a régióban az emberek mintegy 25 százaléka a kemény munkát jelölte meg a sikeres élet alapjaként, viszont az oktatás kapcsán komolyabb eltérések figyelhetőek meg.

„A szerbiaiaknak csak 14 százaléka mondta azt, hogy kapcsolatot lát a jövője és az oktatás között. Ez a legdrámaibb adat. Mintha a szerbiaiak nem hinnék azt, hogy az oktatásnak köze van ahhoz, hogy hogyan fognak élni, sőt éppen ellenkezőleg: itt vannak a pártkönyvecskék, az ismeretségek és a kapcsolatok” – fogalmazott Svilanović.

Szavai szerint a régió minden országában úgy vélik a polgárok, hogy az ő hazájukban a legrosszabb a helyzet, viszont a szerbiaiak vezetnek a jövőre vonatkozó pesszimizmus terén. „Utánuk a horvátországiak és a boszniaiak következnek. Nyilvánvalóan itt érződött leginkább a válság, és ebből erednek a negatív várakozások a jövőre vonatkozóan” – fűzte hozzá.

Arra a kérdésre, hogy mi a legnagyobb problémájuk, a megkérdezettek többsége a munkanélküliséget említette válaszként. Akiknek van munkájuk, attól tartanak, hogy elveszítik állásukat, a munkanélküliek pedig attól félnek, soha nem is lesz. „Ez a központi probléma” – jegyezte meg Svilanović, majd hozzátette, az üzleti közösség több optimizmussal tekint a jövőbe.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa ma tartja meg ülését a NATO Jugoszlávia elleni agressziójának 25. évfordulója alkalmából, jelentette be Dmitrij Poljanszkij, Oroszország ENSZ képviselőjének helyettese. „Ismételten kértük, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa tartsa meg ülését a NATO Jugoszlávia elleni agressziójáról....
2024. MÁRCIUS 28.
[ 10:18 ]
Miután a rendőrség megállapította, hogy az eltűnt kislány, Danka Ilić nem tartózkodik azon a 10 négyzetkilométeren, amelyet tegnap és ma kutattak át a Bor melletti Banjsko Polje településen, a lány keresését operatív módon folytatják. Mint a Tanjug riportere a helyszínről közölte, a rendőrök megállapították, hogy a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 19:27 ]
Német László belgrádi érsek ma húsvéti üzenetében közölte, hogy a húsvét megváltoztatta a teremtett világ jövőjét, és benne az embert is, a hit pedig erőt ad az embereknek, hogy kitartsanak az életük útján. Üzenetében Német gratulált minden katolikusnak, aki március 31-én, a Gergely-naptár szerint ünnepli a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:40 ]
Beolvasás folyamatban