Szerbia
Šešelj felgyújtotta Horvátország nemzeti zászlaját
A radikális pártvezetőt feljelentették
Betűméret:             

A hágai vádlott Vojislav Šešelj, a Szerb Radikális Párt (SRS) elnöke ma felgyújtotta Horvátország zászlaját a belgrádi Igazságügyi Palota előtt.

Šešelj ezzel azoknak a horvát állami vezetőknek üzent, akik – mint fogalmazott – már hónapok óta támadják őt.

„Az usztasa horvát államnak üzenek” – hangoztatta a radikálisok vezére, majd a jelen levő újságírók és pártjának néhány száz támogatója előtt felgyújtotta a horvát lobogót.

Az Igazságügyi Palotában Nemanja Šarović, az SRS alelnöke elleni ügyben kezdődött ma tárgyalás, Šešelj ezért jelent meg ott. Šarovićot vallási, faji és nemzeti alapú gyűlöletkeltéssel terhelik, amiért a szerbiai államfő hivatal előtt 2013-ban megtartott tüntetésen felgyújtotta Koszovó, az Amerikai Egyesült Államok, az Európai Unió és a NATO zászlaját, írja a Beta.

A radikális pártvezető ellen bűnvádi feljelentést tettek.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Miután a rendőrség megállapította, hogy az eltűnt kislány, Danka Ilić nem tartózkodik azon a 10 négyzetkilométeren, amelyet tegnap és ma kutattak át a Bor melletti Banjsko Polje településen, a lány keresését operatív módon folytatják. Mint a Tanjug riportere a helyszínről közölte, a rendőrök megállapították, hogy a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 19:27 ]
Német László belgrádi érsek ma húsvéti üzenetében közölte, hogy a húsvét megváltoztatta a teremtett világ jövőjét, és benne az embert is, a hit pedig erőt ad az embereknek, hogy kitartsanak az életük útján. Üzenetében Német gratulált minden katolikusnak, aki március 31-én, a Gergely-naptár szerint ünnepli a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:40 ]
Dejan Luković rendőrtábornok, a speciális egységek rendőrigazgatóságának helyettese ma – a kétéves Danka Ilić eltűnése kapcsán – azt mondta, hogy az ügyben a bori rendőrkapitányság az illetékes, de abban a pillanatban, amikor látták, hogy egyedül nem fogják rövid idő alatt megtalálni a lányt, Bratislav Gašić...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:45 ]
Beolvasás folyamatban