Szerbia
Április 21-én tartják Belgrád és Pristina újabb tárgyalását Brüsszelben
Betűméret:             

Belgrád és Pristina tárgyalásainak következő fordulóját április 21-én tartják Federica Mogherini, az Európai Unió (EU) kül- és biztonsági főképviselője közvetítésével – jelentették be Brüsszelben.

„Federica Mogherini főképviselő közvetít majd Belgrád és Pristina magas szintű tárgyalásán” – áll a főképviselő hivatala által kiadott közleményben.

A tárgyalások Aleksandar Vučić szerbiai miniszterelnök és Isa Mustafa koszovói kormányfő vesz majd részt.

A közlés szerint a tárgyalások szót ejtenek majd az eddigi megállapodások végrehajtásában elért előrelépésekről, valamint véleményt cserélnek a kapcsolatok normalizálásának további menetéről is.

A tárgyalások előző fordulóját február 9-én tartották több hónapos szünetet követően, s akkor az igazságügyről szóló megállapodást parafálták a felek, írja a Tanjug.

Brüsszelben egyébként tegnap előzetes megbeszélést tartottak a párbeszéd következő fordulója kapcsán, s ezen részt vett Marko Đurić, a szerbiai kormány Koszovó-irodájának igazgatója is. Đurić a megbeszélést követően elmondta: továbbította a koszovói szerb nép arra vonatkozó vágyát, hogy mielőbb megalakulhasson a szerb községek közössége, valamint beszélt Belgrád és a koszovói szerbek aggodalmáról is a romló biztonsági helyzet és az Észak-Koszovóban történt incidensek kapcsán.

Đurić felhívta a figyelmet arra is, hogy Pristina komoly késésben van a brüsszeli megállapodásban vállalt kötelezettségeinek teljesítésével, „Nem csak a szerb községek közösségének létrehozásával késnek, hanem az energetikáról, a Telekomról és a légi forgalomról szóló döntések meghozatalát is elhalasztották” – magyarázta.

A Koszovó-iroda igazgatója ugyanakkor bejelentette: a szerbiai kormány hamarosan egy átfogó jelentést készít majd a kapcsolatok normalizálásának eddigi folyamatáról, s ezt elsősorban a szerbiai polgárok számára készítik. „A célunk az, hogy átláthatóvá váljon az, amit eddig elvégeztünk” – jegyezte meg Đurić.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Miután a rendőrség megállapította, hogy az eltűnt kislány, Danka Ilić nem tartózkodik azon a 10 négyzetkilométeren, amelyet tegnap és ma kutattak át a Bor melletti Banjsko Polje településen, a lány keresését operatív módon folytatják. Mint a Tanjug riportere a helyszínről közölte, a rendőrök megállapították, hogy a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 19:27 ]
Német László belgrádi érsek ma húsvéti üzenetében közölte, hogy a húsvét megváltoztatta a teremtett világ jövőjét, és benne az embert is, a hit pedig erőt ad az embereknek, hogy kitartsanak az életük útján. Üzenetében Német gratulált minden katolikusnak, aki március 31-én, a Gergely-naptár szerint ünnepli a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:40 ]
Dejan Luković rendőrtábornok, a speciális egységek rendőrigazgatóságának helyettese ma – a kétéves Danka Ilić eltűnése kapcsán – azt mondta, hogy az ügyben a bori rendőrkapitányság az illetékes, de abban a pillanatban, amikor látták, hogy egyedül nem fogják rövid idő alatt megtalálni a lányt, Bratislav Gašić...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:45 ]
Beolvasás folyamatban