Szerbia
Szerbia második az elvándorló diplomások számát tekintve
Betűméret:             

A globális üzleti jelentés szerint Szerbia a második helyen áll az országot elhagyó képzett személyek számát tekintve, a lakosság számához viszonyítva, írja a Telegraf. Legtöbben a villamosmérnökök, az orvosok, a fogorvosok és a közgazdászok közül távoznak Szerbiából.

A jelentés szerint egyedül az afrikai Bissau-Guineai Köztársaságban rosszabb a helyzet e tekintetben.

A hivatalos statisztika szerint évente legalább 700 felsőoktatási végzettséggel rendelkező fiatal hagyja el Szerbiát, köztük a legtöbb a villamosmérnök, az orvos, a fogorvos meg a közgazdász, illetve azok, akik a belgrádi Elektrotechnikai Karon szereztek diplomát.

„A hallgatóink azért mennek el, mert nem találnak a képzettségüket tekintve megfelelő minőségű munkahelyet, ugyanakkor szakmájuk iránt hatalmas az érdeklődés külföldön” – nyilatkozta a Blic napilapnak Miodrag Popović, a kar dékánja.

Egyébként több adat is azt támasztja alá, hogy aggasztó a helyzet Szerbiában: öt 18 és 25 év közötti személy közül kettőnek nincs állása, 32 ezer fiatal minden évben elhagyja Szerbiát, közülük pedig 700-an felsőoktatási képesítéssel rendelkeznek.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Miután a rendőrség megállapította, hogy az eltűnt kislány, Danka Ilić nem tartózkodik azon a 10 négyzetkilométeren, amelyet tegnap és ma kutattak át a Bor melletti Banjsko Polje településen, a lány keresését operatív módon folytatják. Mint a Tanjug riportere a helyszínről közölte, a rendőrök megállapították, hogy a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 19:27 ]
Német László belgrádi érsek ma húsvéti üzenetében közölte, hogy a húsvét megváltoztatta a teremtett világ jövőjét, és benne az embert is, a hit pedig erőt ad az embereknek, hogy kitartsanak az életük útján. Üzenetében Német gratulált minden katolikusnak, aki március 31-én, a Gergely-naptár szerint ünnepli a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:40 ]
Dejan Luković rendőrtábornok, a speciális egységek rendőrigazgatóságának helyettese ma – a kétéves Danka Ilić eltűnése kapcsán – azt mondta, hogy az ügyben a bori rendőrkapitányság az illetékes, de abban a pillanatban, amikor látták, hogy egyedül nem fogják rövid idő alatt megtalálni a lányt, Bratislav Gašić...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:45 ]
Beolvasás folyamatban