Szerbia
Megérkezett a hivatalos levél Šešelj visszarendeléséről
Betűméret:             

Megérkezett a szerbiai igazságügyi minisztériumhoz a hágai Nemzetközi Törvényszék (ICTY) fellebbviteli tanácsának levele, amelyben Vojislav Šešeljnek, a Szerb Radikális Párt (SRS) elnökének a scheveningeni fogdába való visszajuttatását követelik.

A Beta hírügynökség nem hivatalos értesülése szerint a levélben az áll, hogy Šešeljnek holnap, május 26-án, vagy „az ezt követő lehető legrövidebb időn belül” kellene visszatérnie a vizsgálati fogságba. A levélről a szerbiai kormány hoz majd döntést.

Šešelj egyébként pénteken azt mondta, hogy nem fogja önként feladni magát, de nem is fog menekülni.

A horvátok, muzulmánok ellen Horvátországban, Vajdaságban és Boszniában 1991 és 1993 között elkövetett háborús bűnökkel vádolt Šešeljt tavaly november 12-én helyzeték ideiglenes szabadlábra megromlott egészségi állapota miatt.

Időközben a fellebbviteli tanács március 30-án elrendelte a szabadlábra helyezésről szóló döntés azonnal visszavonását, illetve hogy Vojislav Šešelj azonnal térjen vissza a scheveningeni fogdába, ugyanis azzal a kijelentésével, hogy nem fog visszatérni Hágába, megszegte a szabadon bocsátás egyik feltételét. A bírói tanács azonban ehelyett április 10-án bekérette a Šešelj Szerbiában kezelő orvosi csoporttól a vádlott egészségi állapotáról szóló dokumentumokat. Šešelj ezt visszautasította.

A hágai törvényszék ezt követően április 14-én kérelmezte a fellebbviteli tanácstól, hogy rendelje el a bírói tanács számára, hogy követelje Šešelj azonnali visszarendelését a vizsgálati fogságba,majd április 22-én elrendelték, hogy Šešelj három napon belül mondjon véleményt erről a kérelemről.

Šešelj 2003. február 24-étől volt hágai vizsgálati fogságban, miután önként feladta magát. Ügyében 2007-ben kezdődött eljárás, az ítélethirdetés időpontját 2013-ra tűzték ki, de ezt elhalasztották egy bíró kizárása miatt.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Miután a rendőrség megállapította, hogy az eltűnt kislány, Danka Ilić nem tartózkodik azon a 10 négyzetkilométeren, amelyet tegnap és ma kutattak át a Bor melletti Banjsko Polje településen, a lány keresését operatív módon folytatják. Mint a Tanjug riportere a helyszínről közölte, a rendőrök megállapították, hogy a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 19:27 ]
Német László belgrádi érsek ma húsvéti üzenetében közölte, hogy a húsvét megváltoztatta a teremtett világ jövőjét, és benne az embert is, a hit pedig erőt ad az embereknek, hogy kitartsanak az életük útján. Üzenetében Német gratulált minden katolikusnak, aki március 31-én, a Gergely-naptár szerint ünnepli a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:40 ]
Dejan Luković rendőrtábornok, a speciális egységek rendőrigazgatóságának helyettese ma – a kétéves Danka Ilić eltűnése kapcsán – azt mondta, hogy az ügyben a bori rendőrkapitányság az illetékes, de abban a pillanatban, amikor látták, hogy egyedül nem fogják rövid idő alatt megtalálni a lányt, Bratislav Gašić...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:45 ]
Beolvasás folyamatban