Szerbia
Október 28-án figyelmeztetető sztrájk az iskolákban
Betűméret:             

Vajdaságban, illetve az egész ország területén figyelmeztető sztrájkot tartanak az iskolák október 28-án, mert elégedetlenek az oktatásügy helyzetével.

A reprezentatív szakszervezetek azt kifogásolják, hogy a szerbiai kormány nem tarja tiszteletben az oktatásügyi dolgozóknak adott ígéreteit, amelyek egyebek mellett a fizetési osztályokról szóló törvény meghozatalára vonatkoznak.

Zvonimir Jović, a bánáti tanügyi dolgozók szakszervezetének elnöke a 021 hírportálnak nyilatkozva elmondta: átadtak Srđan Verbić szerbiai oktatási miniszternek egy listát azoknak az igazgatóknak a neveivel, akiket normán felül foglalkoztatnak és a törvényben megengedettnél régebb óta töltik be a tisztséget.

Mindezek miatt október 28-án figyelmeztető sztrájk keretében nem tartják meg az első tanórákat sem az első, sem pedig a második váltásban.

„Ebben a sztrájkban várhatóan minden szakszervezet részt vesz majd, a további lépésekről később döntünk. Rámutattunk a miniszternek arra, hogy egyes igazgatók megszegik a törvényt és nem tartják be a kollektív szerződéseket, három igazgató azonnali lemondását követeltük. Mintegy 280 igazgató második vagy harmadik mandátumát tölti ki” – magyarázta Jović.

Mint közölték: amennyiben Verbić miniszter nem reagál hamarosan, nyilvánossá teszik az összes olyan igazgató nevét, aki megszegi a törvényt.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A dimetoát hatóanyag mintegy öt éve szerepel a betiltott növényvédő szerek listáján Szerbiában, mégis megtalálták ezt a vegyszert egy fagyasztott meggyszállítmányban, amit Hollandiában vontak ki a forgalomból. Az Európai Élelmiszer-riasztási és Értesítési Rendszer, vagyis az RASFF bejelentette, hogy a március 6-án...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 9:51 ]
A kétéves Danka Ilić kedden 13 óra 45 perc körül tűnt el Bor környékén, és jelenleg is nagy erőkkel keresik. Most először aktiválták Szerbiában a Pronađi me (Amber Alert) rendszert, amely egy kiskorú eltűnése esetén sürgősen értesíti a lakosságot. Amint a pronadjime.mup.gov.rs honlapon közölték, a kislánynak...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 8:22 ]
Ma 13 óra körül eltűnt egy nem egészen kétéves kislány a Bor közeli Banjsko polje településen. A bejelentést követően alig fél óra múlva megkezdődött a keresése, de a Pronadji me riasztórendszeren keresztül nem mindenki kapott értesítést. A gyermek eltűnésének körülményei furcsák, és kérdés, hogy egy két...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 20:56 ]
Beolvasás folyamatban