Szerbia
Megtámadták a korrupcióellenes tanács egyik tagját
Betűméret:             

Szombaton megtámadták Miroslava Milenovićot, a korrupcióellenes tanács tagját. A belügyminisztérium arról tájékoztatta a Tanjugot, hogy annak ellenére, hogy nem jelentették az esetet a rendőrségen, megtették a szükséges intézkedéseket a tények megállapítása érdekében.

Milenović a N1 TV-nek a támadás kapcsán elmondta, már korábban is észrevette, hogy követi egy ismeretlen személy, s erről értesítette a szervezett bűnözés elleni szolgálatot és a különleges ügyészt, de eddig semmilyen információt nem kapott a nyomozással kapcsolatban.

Mint mondta, a tegnapi támadást nem jelentette a rendőrségen, mert „már nem bízik bennük”.

Milenović úgy hiszi, a támadásnak a korrupcióellenes tanács médiáról szóló jelentésének közzétételéhez lehet köze.

Az esettel kapcsolatban Saša Janković ombudsman is aggodalmát fejezte ki, s kijelentette, a polgárok biztonságának és az állam korrupcióellenes harcának a legjobb mutatója az, hogy az illetékes szervek, szolgálatok és az igazságszolgáltatás képes-e kézre keríteni és megbüntetni egy olyan személy támadóját, aki hivatalból vagy polgárként a korrupció és a bűnözés ellen küzd, írja a Tanjug.

A támadásra a Szerbiai Újságírók Független Egyesülete (NUNS) is reagált, s Nebojša Stefanović belügyminiszter lemondását követelik. Indoklásuk szerint már maga az a tény, hogy megtámadták a korrupcióellenes tanács egyik tagját, elég ok arra, hogy a belügyminiszter átadja lemondását, mert – mint mondják – „ha ebben az államban a rendőrség nem tudja megvédeni ennek a tanácsnak a tagját, milyen akkor az átlagpolgárok biztonsága”.

„Ez morális cselekedet lenne Stefanović részéről, s bizonyíték arra, hogy Szerbia felelősségteljes ország és jogállam, ahol minden polgár biztonságban érezheti magát. Ha ez nem történik meg, az egy újabb bizonyítéka lesz annak, hogy Szerbiában mindenkit megverhetnek anélkül, hogy a tettest megbüntetnék”, közölte a Szabad Európa Rádióval Vukašin Obradović a NUNS álláspontját.

A támadással kapcsolatban az Európa Tanács is aggodalmát fejezte ki.

„A korrupcióellenes harcnak Szerbia egyik prioritásává kell válnia, ahogy az Európa Tanács összes többi tagja számára is” – áll az Európa Tanács főtitkára szóvivőjének a Tanjughoz eljuttatott közleményében.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Miután a rendőrség megállapította, hogy az eltűnt kislány, Danka Ilić nem tartózkodik azon a 10 négyzetkilométeren, amelyet tegnap és ma kutattak át a Bor melletti Banjsko Polje településen, a lány keresését operatív módon folytatják. Mint a Tanjug riportere a helyszínről közölte, a rendőrök megállapították, hogy a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 19:27 ]
Német László belgrádi érsek ma húsvéti üzenetében közölte, hogy a húsvét megváltoztatta a teremtett világ jövőjét, és benne az embert is, a hit pedig erőt ad az embereknek, hogy kitartsanak az életük útján. Üzenetében Német gratulált minden katolikusnak, aki március 31-én, a Gergely-naptár szerint ünnepli a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:40 ]
Dejan Luković rendőrtábornok, a speciális egységek rendőrigazgatóságának helyettese ma – a kétéves Danka Ilić eltűnése kapcsán – azt mondta, hogy az ügyben a bori rendőrkapitányság az illetékes, de abban a pillanatban, amikor látták, hogy egyedül nem fogják rövid idő alatt megtalálni a lányt, Bratislav Gašić...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:45 ]
Beolvasás folyamatban