Szerbia
A Bundestag bizottsága zöld fényt adott a fejezetek megnyitására
Betűméret:             

A Bundestag európai kérdésekkel foglalkozó bizottsága ma rendkívüli ülésén zöld fényt adott, hogy Szerbia első két uniós tárgyalási fejezetét decemberben megnyissák, s a határozatot Angela Merkel német kancellárnak is továbbították, jelenti a Tanjug.

„A német parlament döntése világos jelzés az Európa felé tartó ország számára, s azt mutatja, hogy Aleksandar Vučić miniszterelnök következetes európai fellépése helyes” – közölte Günther Krichbaum, a Bundestag európai kérdésekkel foglalkozó bizottságának elnöke, s hozzátette, a Bundestag tisztában van vele, hogy a fejezetek megnyitása nagy jelentőséggel bír Szerbia számára.

„Berlinben nem maradt észrevétlen Aleksandar Vučić bátorsága, hogy hajlandóságot mutasson a megbékélésre, amikor júliusban Srebrenicába utazott. Ez az utazás nehéz körülmények között játszódott le, s egy nagyon fontos gesztusnak számít” – mondta Krichbaum.

Emlékeztetett arra is, hogy a szerb kormányfő idén többször is Berlinben járt, s akkor személyesen is tájékoztatta politikai álláspontjáról az európai kérdésekkel foglalkozó bizottság tagjait.

„Szerbia helye Európában van. Arra számítunk, hogy Szerbia továbbra is ezt az utat járja. Még sok feladat vár az országra, mind a korrupció elleni küzdelem, mind az igazságügy megreformálása terén. A jövendőbeli reformok nem öncélúak, hanem az ország érdekében történnek. Így a külföldi beruházók számára, akiknek a jövőben munkahelyeket kell biztosítaniuk, különösen elengedhetetlen a hatékony jogi és állami struktúra” – húzta alá Krichbaum.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Miután a rendőrség megállapította, hogy az eltűnt kislány, Danka Ilić nem tartózkodik azon a 10 négyzetkilométeren, amelyet tegnap és ma kutattak át a Bor melletti Banjsko Polje településen, a lány keresését operatív módon folytatják. Mint a Tanjug riportere a helyszínről közölte, a rendőrök megállapították, hogy a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 19:27 ]
Német László belgrádi érsek ma húsvéti üzenetében közölte, hogy a húsvét megváltoztatta a teremtett világ jövőjét, és benne az embert is, a hit pedig erőt ad az embereknek, hogy kitartsanak az életük útján. Üzenetében Német gratulált minden katolikusnak, aki március 31-én, a Gergely-naptár szerint ünnepli a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:40 ]
Dejan Luković rendőrtábornok, a speciális egységek rendőrigazgatóságának helyettese ma – a kétéves Danka Ilić eltűnése kapcsán – azt mondta, hogy az ügyben a bori rendőrkapitányság az illetékes, de abban a pillanatban, amikor látták, hogy egyedül nem fogják rövid idő alatt megtalálni a lányt, Bratislav Gašić...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:45 ]
Beolvasás folyamatban