Szerbia
Elhunyt Zaharije Trnavčević
Betűméret:             

Életének 91. évében ma Belgrádban elhunyt Zaharije Trnavčević, a szerbiai és a jugoszláviai újságírás doyenje, a Szerbiai Újságírók Egyesülete (UNS) és a Szerbiai Újságírók Független Egyesülete (NUNS) tagja, aki 1974 és 1976 között elnöke is volt az UNS-nak.

Az UNS közleményében kifejtik: Zaharije Trnavčević 1926. január 2-án született Šabacon, majd tanítóképzőt végzett, újságírással pedig 1948-tól foglalkozott. Munkássága során a Zadruga, a Radnik, a Partijski radnik lapok munkatársa is volt, 1964 és 1987 között pedig a Belgrádi Televízió szerkesztője. Újságírás mellett publicisztikával és irodalommal is foglalkozott, illetve politizált.

A Demokrata Párt (DS) képviseletében 1990-ben a szerbiai parlament mezőgazdasági, élelmiszeripari, erdészeti, vízgazdálkodási és falufejlesztési bizottságának elnöke, majd az egykori Szerbiai Demokratikus Ellenzék (DOS) színeiben képviselő és miniszteri tanácsos is volt, a legidősebb képviselőként pedig ő ülésezett a Slobodan Milošević bukása után felálló szerbiai parlament első ülésén. A DS-ből 2010-ben lépett ki, majd 2012-ben a Liberális Demokrata Párt (LDP) képviseletében került be a parlamentbe. Később visszatért a DS-be, s a párt listáján indult a 2014-es választásokon.

Számos újságírói díj nyertese, s egészen a közelmúltig ő vezette a B92 Televízió Znanje na poklon (Tudás ajándékba) című műsorát. Két évvel ezelőtt megjelentette önéletrajzát is.

Temetésének helyszínéről és idejéről később tájékoztatnak.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Miután a rendőrség megállapította, hogy az eltűnt kislány, Danka Ilić nem tartózkodik azon a 10 négyzetkilométeren, amelyet tegnap és ma kutattak át a Bor melletti Banjsko Polje településen, a lány keresését operatív módon folytatják. Mint a Tanjug riportere a helyszínről közölte, a rendőrök megállapították, hogy a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 19:27 ]
Német László belgrádi érsek ma húsvéti üzenetében közölte, hogy a húsvét megváltoztatta a teremtett világ jövőjét, és benne az embert is, a hit pedig erőt ad az embereknek, hogy kitartsanak az életük útján. Üzenetében Német gratulált minden katolikusnak, aki március 31-én, a Gergely-naptár szerint ünnepli a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:40 ]
Dejan Luković rendőrtábornok, a speciális egységek rendőrigazgatóságának helyettese ma – a kétéves Danka Ilić eltűnése kapcsán – azt mondta, hogy az ügyben a bori rendőrkapitányság az illetékes, de abban a pillanatban, amikor látták, hogy egyedül nem fogják rövid idő alatt megtalálni a lányt, Bratislav Gašić...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:45 ]
Beolvasás folyamatban