Szerbia
Milan Nedić rehabilitációja mellett és ellen is tüntettek Belgrádban
Betűméret:             

A belgrádi Felsőbb Bíróság épülete előtt több tucat, főleg idősebb polgár tüntet, a kommunista párt szimpatizánsai és a Nők feketében szervezet tagjai. A tüntetők Milan Nedić rehabilitációja ellen tiltakoznak, ma van ugyanis a megszállás alatti Szerbia egykori miniszterelnöke rehabilitációját tárgyaló per.

Joška Broz szerint az ilyen eljárásokkal magát Hitlert rehabilitálják, és az ehhez hasonló perek külső nyomásra történnek.

"A fasizmus újraéled Horvátországban, Szlovéniában, egész Európában“, mondta Broz.

Nem messze a rehabilitáció ellen tüntetőktől egy kisebb csoport „A szerbek megmentése nem bűntett“ feliratú transzpransekkel tiltakozik, és Dimitrij Ljotić arcképével ellátott zászlókat lengetnek, de közülük senki nem kívánt a sajtónak nyilatkozni.

Az épület előtt több rendőr is van, de egyelőre nem volt szükség a közbeavatkozásukra.

Nedićet az Állami Bizottság 1945-ben háborús bűnösnek kiáltotta ki, amiért segítette a megszállót. A rehabilitációs eljárást a Szerb Liberális Tanács, a Politikai Bebörtönzöttek és a Kommunista Terror Áldozatainak Egyesülete, valamint Nedić leszármazottai kezdeményezték.

Az általuk beadott kérelem szerint követelik, hogy megállapítást nyerjen: Nedić politikai indíttatású üldözés és erőszak áldozata volt, és azt is megkérdőjelezik, hogy öngyilkosságot követett el kiadatását követően.

Nedić kormányát röviddel Belgrád felszabadítása előtt oszlatták fel, azt követően ő Ausztriába szökött, de rövid időn belül kiadták a jugoszláv kormánynak.

Nedićtől az akkori jugoszláv vezetés visszavonta tábornoki rangját az ellenséggel való együttműködése miatt.

Vulin: Nedić rehabilitációja sértés a második világháború áldozatai számára

Milan Nedić rehabilitációja sértés a második világháború minden áldozata számára, érthetetlen, hogy ünnepeljük Belgrád felszabadulását, azután pedig rehabilitáljuk azt, aki alól a város felszabadult – nyilatkozta Aleksandar Vulin munka- és szociálisügyi miniszter.

Európában nincs egyetlenegy olyan ország sem, amely rehabilitálta volna a fasisztákkal együttműködő kormányfőjét – tette hozzá Vulin.

"Ilyet nem tettek sem a norvégok, sem a franciák, nem csinálja ezt senki, miért tenné pont Szerbia? Ez teljességgel szükségtelen, nincs szükség a társadalom további megosztására, mert ilyen megosztottság nem is létezik“, szögezte le a munkaügyi miniszter, majd hangsúlyozta: a szerbek azon ritka európai nemzetek közé tartoztak, akik túlnyomó többsége a fasizmus ellen volt. (RTS)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Harmadik napja keresik a kétéves Danka Ilićet, miután a terepi kutatást tegnap felfüggesztették. A Bor melletti Banjsko Polje település átkutatása után a rendőrség bejelentette, hogy felfüggeszti a keresést, mert minden jel arra utal, hogy a lány nincs ezen a 10 négyzetkilométeres területen. A rendőrség közölte, hogy...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:19 ]
Ellentétben a Szerbiába érkező orosz fehér emigrációval, amely száz évvel ezelőtt történt és mély hatást gyakoroltaz országban, elsősorban az építészetben, a mai bevándorlók informatikával és kereskedelemmel foglalkozó emberek, közölte ma a NIN magazin. Egyes adatok szerint 2022 februárja óta több mint 220 ezer...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 10:52 ]
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa ma tartja meg ülését a NATO Jugoszlávia elleni agressziójának 25. évfordulója alkalmából, jelentette be Dmitrij Poljanszkij, Oroszország ENSZ képviselőjének helyettese. „Ismételten kértük, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa tartsa meg ülését a NATO Jugoszlávia elleni agressziójáról....
2024. MÁRCIUS 28.
[ 10:18 ]
Beolvasás folyamatban