Szerbia
Újabb 220 orvosság váltható ki állami költségen
Betűméret:             

A Köztársasági Egészségbiztosítási Alap (RFZO) az ingyenes gyógyszerek újabb listáját javasolta a szerb kormánynak, amelyen 220 olyan orvosság szerepel, amit az állami költségvetés terhére adnának ki, írja a Večernje novosti.

Az RFZO igazgatóbizottsága május 27-én fogadta el a gyógyszerek listájának kiegészítésére vonatkozó szabályzatot, amit azonnal továbbítottak az Egészségügyi Minisztériumnak jóváhagyásra, írja a lap.

A 220 gyógyszer közül eddig 172 volt részben támogatott az egészségügyi biztosítás által, és 48 új gyógyszert is felvettek a listára.

Verica Lazić, az RFZO igazgatója elmondta: az új listával azt ajánlották, hogy a gyermekek számára legyen ingyenes minden antibiotikum, amely tabletta vagy kapszula formában kapható, valamint az allergia elleni gyógyszerek, de felvettek a listára három gyógyszert az Angina pectoris és néhányat a hematológiai betegségek ellen.

„A listára a különböző pszichiátriai, kardiológiai és bőrbetegségek elleni gyógyszerek kerültek fel, de a cukorbetegség és a krónikus obstruktív tüdőbetegség elleni gyógyszer is, valamint néhány új antibiotikum", mondta Lazić.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Harmadik napja keresik a kétéves Danka Ilićet, miután a terepi kutatást tegnap felfüggesztették. A Bor melletti Banjsko Polje település átkutatása után a rendőrség bejelentette, hogy felfüggeszti a keresést, mert minden jel arra utal, hogy a lány nincs ezen a 10 négyzetkilométeres területen. A rendőrség közölte, hogy...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:19 ]
Ellentétben a Szerbiába érkező orosz fehér emigrációval, amely száz évvel ezelőtt történt és mély hatást gyakoroltaz országban, elsősorban az építészetben, a mai bevándorlók informatikával és kereskedelemmel foglalkozó emberek, közölte ma a NIN magazin. Egyes adatok szerint 2022 februárja óta több mint 220 ezer...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 10:52 ]
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa ma tartja meg ülését a NATO Jugoszlávia elleni agressziójának 25. évfordulója alkalmából, jelentette be Dmitrij Poljanszkij, Oroszország ENSZ képviselőjének helyettese. „Ismételten kértük, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa tartsa meg ülését a NATO Jugoszlávia elleni agressziójáról....
2024. MÁRCIUS 28.
[ 10:18 ]
Beolvasás folyamatban