Szerbia
A szerbiai Oktatási Minisztérium megbüntetné a felelőtlen szülőket
Betűméret:             

A szerbiai Oktatási Minisztérium egy újdonságot készít elő annak érdekében, hogy a szülők aktívabban vegyenek részt a gyermekük oktatásában.

Ezért minden községben tanácsot alakítanak, amelyben minden iskolát két szülő képvisel majd. Ezekkel a szülőkkel ismertetik a jogaikat és kötelezettségeiket, valamint azt is, hogy milyen módon tudnak a szülők hozzájárulni az oktatás és a nevelés minőségének javításához.

A családról szóló törvény, amely súlyosabb szankciókat lát elő azon szülők számára, akik nem töltik be megfelelően a szülői szerepüket, az oktatásban résztvevők figyelmét pedig felhívják majd a meglévő előírások módosításaira.

Az Oktatási Minisztérium ezt a munkát az Államigazgatási és a Munkaügyi Minisztériummal közösen végzi el.

A szülők kötelesek lesznek válaszolni az iskola megkeresésére, ha gyermekük megszökik az órákról, illetve rosszul viselkedik. Másrészről, a szülőknek nem szabad nyomást gyakorolniuk a tanárokra, főként az év vége közeledtével, amikor megostromolják a tanárit, ahol jobb osztályzatot kérnek a gyermekeiknek.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Miután a rendőrség megállapította, hogy az eltűnt kislány, Danka Ilić nem tartózkodik azon a 10 négyzetkilométeren, amelyet tegnap és ma kutattak át a Bor melletti Banjsko Polje településen, a lány keresését operatív módon folytatják. Mint a Tanjug riportere a helyszínről közölte, a rendőrök megállapították, hogy a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 19:27 ]
Német László belgrádi érsek ma húsvéti üzenetében közölte, hogy a húsvét megváltoztatta a teremtett világ jövőjét, és benne az embert is, a hit pedig erőt ad az embereknek, hogy kitartsanak az életük útján. Üzenetében Német gratulált minden katolikusnak, aki március 31-én, a Gergely-naptár szerint ünnepli a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:40 ]
Dejan Luković rendőrtábornok, a speciális egységek rendőrigazgatóságának helyettese ma – a kétéves Danka Ilić eltűnése kapcsán – azt mondta, hogy az ügyben a bori rendőrkapitányság az illetékes, de abban a pillanatban, amikor látták, hogy egyedül nem fogják rövid idő alatt megtalálni a lányt, Bratislav Gašić...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:45 ]
Beolvasás folyamatban