Szerbia
Brnabić: Az év végéig minden anyakönyvet digitalizálni fognak
Betűméret:             

Ana Brnabić államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter ma kijelentette, hogy a helyi önkormányzatoknak az év végéig minden anyakönyvet digitalizálniuk kell, és a megadott határidőt nem fogják kitolni.

„Egyes helyi önkormányzatok már 2012-ben megtették ezt, de a legtöbben még nem‟, mondta a miniszter a Szerb-Szlovén Üzleti Fórumon, amit a Szerbiai Gazdasági Kamarában tartottak meg.

Brnabić kiemelte, hogy addig nem is beszélhetünk elektronikus szolgáltatásokról, amíg az anyakönyvek nem lesznek meg elektronikus formában.

Kiírták a pályázatot annak érdekében, hogy összekössenek hat állami intézményt, amelyekben az adatok 80 százaléka található, ezek pedig a belügyminisztérium, a kötelező társadalombiztosítás központi nyilvántartása, az államigazgatási és helyi önkormányzati minisztérium, a Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap, az adóhivatal és a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat.

„Reméljük, hogy ez jövő júniusig befejeződik, lehet már korábban‟, mondta Brnabić, és hozzátette, hogy a pályázat lezárult, és a hónap végéig várhatóan aláírják a szerződést.

A miniszter kihangsúlyozta: nagyon fontos az elektronikus fizetés is az e-önkormányzaton keresztül, hiszen csak így lehet Szerbia egy tolóablakok nélküli ország.

Brnabić elmondta, hogy a minisztérium számára prioritást jelent az elektronikus önkormányzat bevezetése, illetve minél több elektronikus szolgáltatás nyújtása a polgároknak és a gazdaságnak, ebben a folyamatban pedig igen jelentősek a szlovén tapasztalatok, írja a Blic.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Miután a rendőrség megállapította, hogy az eltűnt kislány, Danka Ilić nem tartózkodik azon a 10 négyzetkilométeren, amelyet tegnap és ma kutattak át a Bor melletti Banjsko Polje településen, a lány keresését operatív módon folytatják. Mint a Tanjug riportere a helyszínről közölte, a rendőrök megállapították, hogy a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 19:27 ]
Német László belgrádi érsek ma húsvéti üzenetében közölte, hogy a húsvét megváltoztatta a teremtett világ jövőjét, és benne az embert is, a hit pedig erőt ad az embereknek, hogy kitartsanak az életük útján. Üzenetében Német gratulált minden katolikusnak, aki március 31-én, a Gergely-naptár szerint ünnepli a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:40 ]
Dejan Luković rendőrtábornok, a speciális egységek rendőrigazgatóságának helyettese ma – a kétéves Danka Ilić eltűnése kapcsán – azt mondta, hogy az ügyben a bori rendőrkapitányság az illetékes, de abban a pillanatban, amikor látták, hogy egyedül nem fogják rövid idő alatt megtalálni a lányt, Bratislav Gašić...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:45 ]
Beolvasás folyamatban