Szerbia
Stefanović: A civil szervezetek a szerb kormány ellen uszítják a menekülteket
Betűméret:             

Nebojša Stefanović szerb belügyminiszter kijelentette, hogy Szerbia kiválóan törődik a migránsokkal, viszont egyes civil szervezetek a szerb kormány ellen uszítják a menekülteket, írja a Tanjug.

„A civil szervezetek tagjai minden reggel megjelennek a parkokban, ahol a migránsok gyülekeznek és azt mondják nekik, hogy kitoloncolják őket, ha felszállnak valamelyik autóbuszra. Tudom, hogy melyik szervezetek állnak emögött, és már kapcsolatba léptünk velük”, nyilatkozta Stefanović a Pink televízió reggeli műsorában.

A belügyminiszter hangsúlyozta, hogy a befogadóközpontokban van még hely, tekintettel arra, hogy a menekültek állandóan elhagyják a központokat.

„Egyetlen menekült sem tartózkodhat kint a fagyban, az államnak kötelessége gondoskodnia róluk, és fog is”, mondta a miniszter.

Stefanović szerint Szerbián több mint egy millió menekült haladt át, de nagyobb problémák nem voltak, ami arról tanúskodik, hogy az ország jól megszervezte a szolgálatait.

Eddig mintegy 100 migráns kért menekültstátuszt Szerbiában, de az ő céljuk továbbra is az, hogy valamelyik nyugat-európai országba jussanak, a mi országunk számukra csak egy megálló, mondta Stefanović.

A belgrádi parkokban és elhagyott épületekbe több mint ezer migráns tartózkodik.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Miután a rendőrség megállapította, hogy az eltűnt kislány, Danka Ilić nem tartózkodik azon a 10 négyzetkilométeren, amelyet tegnap és ma kutattak át a Bor melletti Banjsko Polje településen, a lány keresését operatív módon folytatják. Mint a Tanjug riportere a helyszínről közölte, a rendőrök megállapították, hogy a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 19:27 ]
Német László belgrádi érsek ma húsvéti üzenetében közölte, hogy a húsvét megváltoztatta a teremtett világ jövőjét, és benne az embert is, a hit pedig erőt ad az embereknek, hogy kitartsanak az életük útján. Üzenetében Német gratulált minden katolikusnak, aki március 31-én, a Gergely-naptár szerint ünnepli a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:40 ]
Dejan Luković rendőrtábornok, a speciális egységek rendőrigazgatóságának helyettese ma – a kétéves Danka Ilić eltűnése kapcsán – azt mondta, hogy az ügyben a bori rendőrkapitányság az illetékes, de abban a pillanatban, amikor látták, hogy egyedül nem fogják rövid idő alatt megtalálni a lányt, Bratislav Gašić...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:45 ]
Beolvasás folyamatban