Szerbia
Orosz fegyver Szerbiának: harci gépek, tankok, harckocsik
Betűméret:             

Szerbiának korszerű repülőflottája lesz, amely teljes egészében védeni tudja majd az ország légterét, és minden lakos biztonságát szavatolni tudja, jelentette ki ma Zoran Đorđević védelmi miniszter, aki hozzátette: a megbeszélések szerint 30 T72 típusú tankot és 30 BRDM-2 típusú harckocsit is szállítanak az országnak.

Đorđević az újságíróknak elmondta: az Oroszországi Föderációval kötött megállapodás bizonyítja, hogy a szerb kormány, Aleksandar Vučić kormányfővel az élén, jó döntéseket hoz az ország érdekében.

„Vlagyimir Putyin orosz elnök azt mondta, hogy ő aláírja a rendeletet. Várjuk, hogy ezt aláírja, és a rendelettel összhangban tesszük meg a következő lépéseket”, magyarázta Đorđević.

Szavai szerint az orosz fegyvereket Szerbia két módon kaphatja el, ebből az egyik lehetőség a támogatás.

„Amit mi kértünk a katonai-technikai egyezmény értelmében, az a katonai-technikai segítség. Ez nagyban megkönnyíti a folyamatot, hiszen sokkal hamarabb juthatunk hozzá ezekhez a repülőkhöz, és hamarabb foghatunk hozzá a felújítási és korszerűsítési munkálatokhoz”, mondta Đorđević.

A védelmi miniszter hangsúlyozta, hogy megállapodtak még 30 darab T72 típusú tank és további 30 darab BRDM 2 típusú harckocsi kézbesítéséről is, majd hozzátette, hogy minden járművet korszerűsítenek majd.

„Arra várunk, hogy Oroszországban befejeződjön ez a folyamat, amely után ideszállítják majd a járműveket. Ezután meglátjuk majd, hogy milyen technika alkalmazásával tudjuk felújítani őket”, mondta a védelmi miniszter.

A költségek kapcsán Đorđević elmondta, hogy Szerbiának csak a szállítást kell kifizetnie, írja a Tanjug.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Harmadik napja keresik a kétéves Danka Ilićet, miután a terepi kutatást tegnap felfüggesztették. A Bor melletti Banjsko Polje település átkutatása után a rendőrség bejelentette, hogy felfüggeszti a keresést, mert minden jel arra utal, hogy a lány nincs ezen a 10 négyzetkilométeres területen. A rendőrség közölte, hogy...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:19 ]
Ellentétben a Szerbiába érkező orosz fehér emigrációval, amely száz évvel ezelőtt történt és mély hatást gyakoroltaz országban, elsősorban az építészetben, a mai bevándorlók informatikával és kereskedelemmel foglalkozó emberek, közölte ma a NIN magazin. Egyes adatok szerint 2022 februárja óta több mint 220 ezer...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 10:52 ]
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa ma tartja meg ülését a NATO Jugoszlávia elleni agressziójának 25. évfordulója alkalmából, jelentette be Dmitrij Poljanszkij, Oroszország ENSZ képviselőjének helyettese. „Ismételten kértük, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa tartsa meg ülését a NATO Jugoszlávia elleni agressziójáról....
2024. MÁRCIUS 28.
[ 10:18 ]
Beolvasás folyamatban