Szerbia
Hármas gyilkosság és öngyilkosság Galambócnál
Betűméret:             

A Galambóc (Golubac) községhez tartozó Barič faluban a 76 éves B.D. ma lelőtte feleségét, fiát és sógorát, valamint megsebesítette a menyét, végül pedig öngyilkos lett, nyilatkozta Srđan Lazić, a požarevaci rendőrkapitányság vezetője a Tanjugnak.

A rendőrkapitány szerint a többszörös gyilkosságot az apa és fia közötti veszekedés előzte meg, a bűncselekményt B.D. saját fegyverével követte el, amire 1998 óta van engedélye is.

„A rendőrségi nyilvántartás szerint ebben a családban eddig nem történt semmilyen erőszak. Egy tisztességes családról van szó, amely szolid anyagi helyzetben volt, semmi sem utalt arra, hogy sor kerülhet egy ilyen súlyos bűncselekmény”, mondta Lazić, aki hozzátette, hogy B.D. osztrák nyugdíjas volt.

A hármas gyilkosság után B.D. öngyilkosságot követett el a falu templomának udvarában.

A Belügyminisztérium illetékesei a terepen tartózkodnak, folyamatban van a helyszínelés.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Miután a rendőrség megállapította, hogy az eltűnt kislány, Danka Ilić nem tartózkodik azon a 10 négyzetkilométeren, amelyet tegnap és ma kutattak át a Bor melletti Banjsko Polje településen, a lány keresését operatív módon folytatják. Mint a Tanjug riportere a helyszínről közölte, a rendőrök megállapították, hogy a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 19:27 ]
Német László belgrádi érsek ma húsvéti üzenetében közölte, hogy a húsvét megváltoztatta a teremtett világ jövőjét, és benne az embert is, a hit pedig erőt ad az embereknek, hogy kitartsanak az életük útján. Üzenetében Német gratulált minden katolikusnak, aki március 31-én, a Gergely-naptár szerint ünnepli a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:40 ]
Dejan Luković rendőrtábornok, a speciális egységek rendőrigazgatóságának helyettese ma – a kétéves Danka Ilić eltűnése kapcsán – azt mondta, hogy az ügyben a bori rendőrkapitányság az illetékes, de abban a pillanatban, amikor látták, hogy egyedül nem fogják rövid idő alatt megtalálni a lányt, Bratislav Gašić...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:45 ]
Beolvasás folyamatban