Szerbia
Parlamenti vita az új szerb krományról: Ki van a folytonosság mellett, és kit zavar az?
Betűméret:             

Az új kormány megválasztásáról szóló parlamenti vita a hetedik órájába lépett, a képviselők többsége már kifejtette véleményét a kormányalakítóról, illetve a kormány összetételéről, és mindannyian egyetértettek abban, hogy az új kormány az előző politikáját fogja folytatni, ami nagyszerű hír a hatalom számára, viszont ez elég ok az ellenzék számára, hogy ne támogassa azt.

A szerb parlamentben súlyos szavak is elhangzottak. A kormányalakító expozéjának végén tapsoltak a képviselők, illetve akkor is, amikor Ana Brnabić bejelentette, hogy módosítani fogják a törvényeket annak érdekében, hogy az kevésbé tegye lehetővé a külföldi állampolgárok számára a termőföldvásárlást.

Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője bejelentette, hogy frakciójuk támogatja Ana Brnabić és az új kormány megválasztását. Pásztor reményei szerint az új kormány ugyanúgy törődik majd a nemzeti kisebbségek jogaival, mint az előző.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Harmadik napja keresik a kétéves Danka Ilićet, miután a terepi kutatást tegnap felfüggesztették. A Bor melletti Banjsko Polje település átkutatása után a rendőrség bejelentette, hogy felfüggeszti a keresést, mert minden jel arra utal, hogy a lány nincs ezen a 10 négyzetkilométeres területen. A rendőrség közölte, hogy...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:19 ]
Ellentétben a Szerbiába érkező orosz fehér emigrációval, amely száz évvel ezelőtt történt és mély hatást gyakoroltaz országban, elsősorban az építészetben, a mai bevándorlók informatikával és kereskedelemmel foglalkozó emberek, közölte ma a NIN magazin. Egyes adatok szerint 2022 februárja óta több mint 220 ezer...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 10:52 ]
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa ma tartja meg ülését a NATO Jugoszlávia elleni agressziójának 25. évfordulója alkalmából, jelentette be Dmitrij Poljanszkij, Oroszország ENSZ képviselőjének helyettese. „Ismételten kértük, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa tartsa meg ülését a NATO Jugoszlávia elleni agressziójáról....
2024. MÁRCIUS 28.
[ 10:18 ]
Beolvasás folyamatban