Szerbia
Zakinthosz: Előzetes letartóztatásba helyezték a verekedő szerb állampolgárokat
Betűméret:             

Az összes letartóztatott szerb állampolgárt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy Zakinthosz szigetén részt vettek abban a verekedésben, amelyben egy amerikai turista életét vesztette, előzetes letartóztatásba helyezték a tárgyalás kezdetéig.

A szerb állampolgárokat korábban meghallgatta a vizsgálóbíró, aki azután elrendelte a vizsgálati fogságot.

Nehéz megmondani, mikor kezdődhet meg a tárgyalás, mivel még csak ezután következik a részletes nyomozás és a bizonyítékok begyűjtése, majd a vádemelés és csak azután kerül sor a tárgyalásra.

Zora Dobričanin Nikodinović, az egyik gyanúsított családja által felfogadott ügyvéd a Tanjugnak elmondta, az összes fiatalembert előzetes letartóztatásba helyezték.

A Protothema görög portál korábban közzétette az egyik kávézó biztonsági kamerájának felvételét, amely rögzítette a verekedést, valamint a klub felvételét, amelyen a verekedés kezdete látható.

A helyi média korábban arról írt, hogy az amerikai turista támadóit csoportos emberölés bűncselekményével gyanúsítják.

Összesen kilenc személyt tartóztattak le, akik közül az egyik görög, s abban az éjszakai klubban dolgozott pultosként, amely előtt a 22 éves amerikait halálra verték.

Mit mondtak a gyanúsítottak a meghallgatáson?

Az amerikai turista meggyilkolásával gyanúsított összes személy a vizsgálóbíró előtt visszautasította a felhozott vádakat, írja a görög sajtó.

A helyi média arról cikkezik, hogy a szerb fiatalok tagadták, hogy részt vettek a bűncselekményben, „holott világosan látszanak a verekedést rögzítő felvételeken”.

A szórakozóhely szerb származású biztonsági embere a bíró előtt azt mondta, „nem ütötte meg az áldozatot”.

„Nem ütöttem meg, vagy legalábbis nem mértem rá halálos ütést, mert el van törve a kezem” – mondta.

A görög pultos szintén azt vallotta, hogy nem ő ölte meg az amerikai turistát.

„Igen, megütöttem, de nem akartam megölni. Láttam, hogy a kollégám verekszik, s odaszaladtam segíteni neki” – mondta.

A szórakozóhely mindkét dolgozója azt vallotta, hogy az amerikai Bakari Henderson támadt rájuk, ők csak védekeztek. Mint mondták, céljuk az volt, hogy helyreálljon a rend a klubban.

A görög sajtó szerint kihallgatják a másik három szerb állampolgárt is, s várhatóan a nap folyamán döntenek arról, hogy melyik börtönbe szállítják át a gyanúsítottakat.

A helyi médiában megjelent cikkek szerint nyolc gyanúsítottat gyilkossággal és gyilkosságban való részvétellel terhelnek, s állítólag a görög törvények szerint kiszabható maximális büntetés várhat rájuk, vagyis életfogytiglan.

A kilencedik letartóztatott személyről, aki szintén szerb állampolgár, eddig nincsenek információk. (B92, Tanjug)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Harmadik napja keresik a kétéves Danka Ilićet, miután a terepi kutatást tegnap felfüggesztették. A Bor melletti Banjsko Polje település átkutatása után a rendőrség bejelentette, hogy felfüggeszti a keresést, mert minden jel arra utal, hogy a lány nincs ezen a 10 négyzetkilométeres területen. A rendőrség közölte, hogy...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:19 ]
Ellentétben a Szerbiába érkező orosz fehér emigrációval, amely száz évvel ezelőtt történt és mély hatást gyakoroltaz országban, elsősorban az építészetben, a mai bevándorlók informatikával és kereskedelemmel foglalkozó emberek, közölte ma a NIN magazin. Egyes adatok szerint 2022 februárja óta több mint 220 ezer...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 10:52 ]
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa ma tartja meg ülését a NATO Jugoszlávia elleni agressziójának 25. évfordulója alkalmából, jelentette be Dmitrij Poljanszkij, Oroszország ENSZ képviselőjének helyettese. „Ismételten kértük, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa tartsa meg ülését a NATO Jugoszlávia elleni agressziójáról....
2024. MÁRCIUS 28.
[ 10:18 ]
Beolvasás folyamatban