Szerbia
Hashim Thaci: Nem lesz népszerű a szerb-koszovói kapcsolat rendezésének végeredménye
Betűméret:             

Hamarosan történelminek nevezhető megállapodás születhet a szerb-koszovói viszony rendezését és a megbékélést illetően, amelynek a végeredménye miatt csorbulhat a koszovói és a szerb államfő népszerűsége is - hangsúlyozta Hashim Thaci koszovói elnök a Tanjugnakadott interjúban, amelyet a belgrádi sajtó nagy terjedelemben ismertetett csütörtökön.

Thaci szerint a megbékélési folyamat végén "a valóság elfogadására" is sor kerül, emiatt pedig sem Aleksandar Vučić, sem ő maga nem lesz népszerű, ám Szerbia és Koszovó számára ez kizárólag pozitív eredménnyel járhat.

A Tanjug megállapította, hogy az utóbbi két évben három választást is tartottak Szerbiában, és egyetlen jelölt sem kampányolt azzal, hogy Szerbia a közeljövőben elismerné Koszovó függetlenségét, ezért túlságosan optimistának nevezte a koszovói elnök elképzelését. Hashim Thaci mindazonáltal kijelentette: tisztában van azzal, hogy Szerbia nem fogja a következő néhány hónapban vagy évben elismerni Koszovó függetlenségét, ám látni kell azt is, hogy Koszovó hamarosan az összes nemzetközi szervezetnek a tagja lesz, és Szerbia sem válhat addig az Európai Unió tagjává, amíg "meg nem szabadul attól a tehertől, amelyet Koszovó jelent". Pristina 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, ám Belgrád továbbra is saját, déli, többségében albánok lakta tartományának tartja a területet. Brüsszel soha nem mondta ki nyíltan, hogy Szerbia uniós tagságának feltétele Koszovó függetlenségének elismerése lenne, ám a szerb közbeszédben egyre többször merül fel ez a feltételezés.

"Szerbiának is el kell döntenie, hogy az európai jövője felé szeretne tekinteni, vagy a mítoszok és múlt világában akar élni" - szögezte le a koszovói államfő.

Hashim Thaci szerint annak ellenére, hogy az utóbbi négy évben nem történt előrelépés a két ország viszonyában, és a 2013-ban lefektetett pontok sem valósultak meg, nincs ok a csüggedésre. Szerinte már csak néhány megállapodást kell aláírni, hiszen sok kérdésben már egyetértés született, sok terv megvalósult, és ezek adják az alapját a történelmi megbékélésnek. Mint mondta, a szerb államfővel meg tudott egyezni abban, hogy a kétoldalú tárgyalások dinamikusabbak, aktívabbak és gyümölcsözőbbek lesznek a jövőben, és a kérdések lezárásának határidejét is leszögezik majd.

A koszovói elnök bejelentette, hogy a szerb-koszovói párbeszéd augusztus végén államfői szinten folytatódik Brüsszelben. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A dimetoát hatóanyag mintegy öt éve szerepel a betiltott növényvédő szerek listáján Szerbiában, mégis megtalálták ezt a vegyszert egy fagyasztott meggyszállítmányban, amit Hollandiában vontak ki a forgalomból. Az Európai Élelmiszer-riasztási és Értesítési Rendszer, vagyis az RASFF bejelentette, hogy a március 6-án...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 9:51 ]
A kétéves Danka Ilić kedden 13 óra 45 perc körül tűnt el Bor környékén, és jelenleg is nagy erőkkel keresik. Most először aktiválták Szerbiában a Pronađi me (Amber Alert) rendszert, amely egy kiskorú eltűnése esetén sürgősen értesíti a lakosságot. Amint a pronadjime.mup.gov.rs honlapon közölték, a kislánynak...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 8:22 ]
Ma 13 óra körül eltűnt egy nem egészen kétéves kislány a Bor közeli Banjsko polje településen. A bejelentést követően alig fél óra múlva megkezdődött a keresése, de a Pronadji me riasztórendszeren keresztül nem mindenki kapott értesítést. A gyermek eltűnésének körülményei furcsák, és kérdés, hogy egy két...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 20:56 ]
Beolvasás folyamatban