Szerbia
A Fiat dolgozói aláírták az új kollektív szerződést, de fel kell hagyniuk a sztrájkkal
Betűméret:             

A kragujevaci Fiat autógyár dolgozói megállapodást kötöttek az olasz vállalattal arról, hogy a cég három évre új kollektív szerződést ad a dolgozóknak, amelyben meghatározták a béremelés nagyságát is. Cserébe a dolgozók vállalták, hogy a hároméves időszakban nem fognak sztrájkolni.

„A megbeszéltek alapján a szakszervezet képviselői beleegyeztek abba, hogy amíg tart az új kollektív szerződés, addig nem fognak sztrájkolni”, közölte a kormány.

A Fiat Chrysler Automobiles (FCA) vezetősége és a szakszervezet képviselői ma írták alá a szerződést a szerb kormány épületében Ana Brnabić kormányfő és Goran Knežević gazdasági miniszter jelenlétében. A szerződés értelmében a vállalat dolgozóinak kifizetik majd a bónuszokat és az utazási illetéket, de létrehoznak egy bizottságot is, amely a műszaki mérésekkel foglalkozik.

A bizottságot a szakszervezet és a szerbiai FCA tagjai alkotják majd, valamint a vállalat székhelyéről érkező szakemberek. A bizottság idén szeptemberben kezdi meg munkáját.

„Minden év februárjában a dolgozók bérét összhangba hozzák az előrevetített inflációval, amit a Szerb Nemzeti Bank (NBS) jelentet meg. A bérek 2018-ra 4,5 százalékkal növekednek majd, idén augusztustól pedig 2,2 százalékkal”, áll a közleményben.

A Fiat vezetősége és a szakszervezet képviselői megállapodtak abban, hogy folytatják a Fiat 500L típusú autó gyártását Szerbiában, valamint a tárgyalásokat is. A megegyezés értelmében az újévi bónuszt augusztusban kapják meg a vállalat dolgozói, míg a bónusz második felét decemberben folyósítja a Fiat.

„Megbeszéltük azt is, hogy az éjjeli közlekedésre szánt pénzt megduplázzuk abban az esetben, ha a dolgozók olyan időszakban érkeznek meg vagy távoznak a munkahelyükről, amikor nincs tömegközlekedés”, áll a közleményben.

A hatékonysági bónusz bevezetéséről, amelyet már Olaszországban és Lengyelországban alkalmaznak, csak 2018-ban kezdhetik meg a tárgyalásokat Szerbiában, írja a 021.rs hírportál.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Miután a rendőrség megállapította, hogy az eltűnt kislány, Danka Ilić nem tartózkodik azon a 10 négyzetkilométeren, amelyet tegnap és ma kutattak át a Bor melletti Banjsko Polje településen, a lány keresését operatív módon folytatják. Mint a Tanjug riportere a helyszínről közölte, a rendőrök megállapították, hogy a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 19:27 ]
Német László belgrádi érsek ma húsvéti üzenetében közölte, hogy a húsvét megváltoztatta a teremtett világ jövőjét, és benne az embert is, a hit pedig erőt ad az embereknek, hogy kitartsanak az életük útján. Üzenetében Német gratulált minden katolikusnak, aki március 31-én, a Gergely-naptár szerint ünnepli a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:40 ]
Dejan Luković rendőrtábornok, a speciális egységek rendőrigazgatóságának helyettese ma – a kétéves Danka Ilić eltűnése kapcsán – azt mondta, hogy az ügyben a bori rendőrkapitányság az illetékes, de abban a pillanatban, amikor látták, hogy egyedül nem fogják rövid idő alatt megtalálni a lányt, Bratislav Gašić...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:45 ]
Beolvasás folyamatban