Szerbia
A katonai együttműködési lehetőségekről és a migrációról tárgyalt Simicskó István és Aleksandar Vulin
Betűméret:             

Tovább erősítjük az információcserét a szerb és a magyar hadsereg között, hogy hatékonyabban tudjunk fellépni az illegális migrációval és a terrorizmussal szemben - hangsúlyozta Simicskó István honvédelmi miniszter Szabadkán, miután megbeszélést folytatott szerb kollégájával, Aleksandar Vulinnal.

A találkozót követő sajtótájékoztatón a honvédelmi miniszter kijelentette: Szerbia hatalmas terhet vállalt a migrációs válság kezelésében, majd hozzátette: a két ország továbbra is együttműködik annak érdekében, hogy biztosítani tudja az állampolgárok biztonságát.

Simicskó István aláhúzta: az együttműködés csak a kölcsönös tiszteleten alapulhat, és mind a magyar, mind a szerb kormány elkötelezett a kooperáció folytatása iránt. Kiemelte, hogy a vajdasági magyar kisebbség, valamint a magyarországi szerb kisebbség olyan összekötő erő, amely csak tovább erősíti az együttműködés lehetőségét.

A honvédelmi tárca vezetője rámutatott: a Nemzeti Közszolgálati Egyetem együttműködő partnere a szerb félnek, és a szerb katonáknak lehetőségük van részt venni a magyar továbbképzésekben.

Aleksandar Vulin szerb védelmi miniszter ehhez kapcsolódóan megköszönte a magyar katonák részvételét a KFOR-ban, a Koszovóban tevékenykedő, a NATO parancsnoksága alatt működő nemzetközi békefenntartó haderőben. Mint mondta, 373 magyar katona teljesít szolgálatot Koszovóban, és Szerbia elfogadhatatlannak tartja azokat a kezdeményezéseket, amelyek a KFOR haderejének csökkentésére vonatkoznak.

Az illegális migrációról szólva felhívta a figyelmet arra, hogy Szerbia felelősségteljes ország, és a migráció terhét nem hárítja át a szomszédos országokra. Kiemelte, hogy kiváló együttműködés alakult ki a magyar katonasággal és a hírszerző szolgálatokkal a migráció és a terrorizmus elleni harcban. A terrorizmus elleni harc nemzetbiztonsági prioritás – szögezte le Aleksandar Vulin. Majd hozzáfűzte, mindegy, hogy Szerbiát fenyegetik, vagy egy másik országot, Szerbia fel fog lépni a terrorizmus ellen.

Elhangzott, hogy szeptemberben Szerbia területén két hadgyakorlatot is tart a magyar és a szerb fél, valamint az is, hogy a magyar tárcavezető meghívta Budapestre hivatali kollégáját, hogy folytathassák az együttműködésről szóló párbeszédet. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Sanja Radojević Škodrić, a Köztársasági Egészségbiztosítási Alap (RFZO) igazgatója kijelentette: az alap jelenleg prioritásként kezeli, hogy rövidebbek legyenek a várólisták, főként az ortopédiai műtétek esetében. Radojević Škodrić a Tanjugnak elmondta, hogy 2023 márciusában a Banjica Ortopédiai Intézetben 7-10 év...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 12:08 ]
A dimetoát hatóanyag mintegy öt éve szerepel a betiltott növényvédő szerek listáján Szerbiában, mégis megtalálták ezt a vegyszert egy fagyasztott meggyszállítmányban, amit Hollandiában vontak ki a forgalomból. Az Európai Élelmiszer-riasztási és Értesítési Rendszer, vagyis az RASFF bejelentette, hogy a március 6-án...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 9:51 ]
A kétéves Danka Ilić kedden 13 óra 45 perc körül tűnt el Bor környékén, és jelenleg is nagy erőkkel keresik. Most először aktiválták Szerbiában a Pronađi me (Amber Alert) rendszert, amely egy kiskorú eltűnése esetén sürgősen értesíti a lakosságot. Amint a pronadjime.mup.gov.rs honlapon közölték, a kislánynak...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 8:22 ]
Beolvasás folyamatban